Létrehozva: 2018.03.06.

Fordulat a felesége ledarálásával vádolt hentes ügyében

Senki sem tett vallomást a darnózseli hentes újabb tárgyalásán. Ezzel a régebbi vallomások érvényüket vesztették, és a hentesnek nem maradt alibije...

Az újraindított tárgyaláson kihallgatták a felesége holttestének feldarabolásával, ledarálásával és elégetésével vádolt N. János rokonait, akik egytől egyig megtagadták a tanúvallomást. A bíró szerint így viszont az előző vallomásaik érvényüket vesztik. Márpedig ők voltak azok, akik alibit szolgáltattak a hentesnek felesége eltűnésének idejére.

N. János és párja, Judit házassága 2011-ben megromlott. János féltékenykedni kezdett, rendszeresen veszekedtek, többször bántalmazta is a nőt. Az asszony elköltözött, beadta a válópert, azonban nem tudtak megegyezni sem az anyagiakon, sem a gyerekek elhelyezésén. A viszony feszült volt köztük, így aztán, amikor Judit 2014. május 27-én este eltűnt, egyből Jánosra terelődött a gyanú. Az ügyészség szerint a férfi megvárta feleségét a munkahelyénél, sarokba szorította az autójával, majd meggyilkolta. A holttestet Darnózselire szállította, ahol feldarabolta, ledarálta és elégette. A maradványokat a darnózseli réten szétszórta. János végig tagadta a gyilkosságot, és azt állította: a kérdéses napon vásárolt, egy prostituálttal volt, illetve a nővérét látogatta meg. Az első két állítása alátámasztására nincs tanú, a nővére viszont alibit biztosított neki.

"Az, hogy N. János családjából senki nem tett vallomást, számomra egyértelműen bizonyítja a bűnösségét. Eddig ők adták az alibijét, így, ha az előző vallomásaik az érvényüket vesztik, akkor ez az alibi sincs többé" – fejtegette Szilárd, az áldozat testvére.

"A lányom halálán kívül nagy szívfájdalom nekünk, hogy az unokáink egyikünkkel sem tartják a kapcsolatot, állítólag az egyik vallomásom ­miatt" – mondta Kovács Dezső, Judit apja, aki szembe is nézett egykori vejével, amikor az egy kérdést intézett hozzá.

A tárgyaláson egy régebbi feljelentés is előkerült: a néhai K. Judit még az eltűnése előtt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon tett bejelentést, miszerint autója kerekének három csavarját meglazították, így bármikor halálos autóbalesetet szenvedhetett volna. Ám a rendőrség ezzel kapcsolatban eredménytelenül zárta le a nyomozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak

INSIDER

Emberi csontokat találtak az ajkai csónakázótóban: hátborzongató, hogyan kerülhettek oda

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg