Létrehozva: 2018.03.11.

Ledöbbentek a szülők: nemi szervét mutogatta a gyerekeknek egy Fejér megyei férfi

A botrányos eset egy uszodában történt. Már a rendõrség is nyomoz.

Egy hatvanas éveiben járó férfi az egyik Fejér megyei uszodában mutogatta férfiasságát a gyerekeknek. Az egyik szülő le is fényképezte, de a biztonságiak már nem találták meg.

A kálvária egy hónapja kezdődött, amikor az egyik anyuka hajat szárítani vitte a gyerekeket az úszás után.

"Szinte rögtön észrevettem, hogy az idős férfi egy miniatűr törölközőben, enyhe harántállásba helyezkedve szárítja a haját. Mindene látszott ott alul. A szemével fürkészte a gyerekeket, látszott, hogy direkt csinálja. Reménykedtem, hogy gyorsan eltűnik, de még húsz perc elteltével is ugyanott állt. Végül a nyolcéves kislányok is kiszúrták, és kuncogásba törtek ki" – mesélte a Borsnak az elképesztő történetet az egyik aggódó szülő, aki – miután jelezte az illetékeseknek – egy Facebook-bejegyzésben próbálta felhívni a figyelmet a felháborító jelenségre. Gyorsan kiderült: nem újkeletű a probléma.

"Néhány napja a férfi ugyanott állt, s ugyanazt csinálta, csak egy nagyobb törölköző volt rajta. Sikerült lefotóznom, de a biztonságiaknak már nem sikerült tetten érniük" – tette hozzá a szülő, aki állítása szerint már a rendőrökkel is beszélt.

A szülő Facebook-posztjához az üzemeltető nevében érkezett egy hozzászólás:

„Miután szólt a vendég, az uszodában dolgozó biztonsági őr és az éppen ellenőrzésen ott tartózkodó főrendész azonnal felment az öltözőbe. Sajnos a bejelentőnek nem volt ideje felmenni az őrrel és megmutatni, konkrétan melyik vendég viselkedett illetlenül, ezért nem tudták szembesíteni az illetőt. Biztonsági őr jelenlétében már semmilyen rendkívüli esemény nem történt. Kérjük, hogy hasonló esetben azonnal jelezzék az uszodában dolgozó személyzetnek a problémát, és akkor hathatósan intézkedni tudunk, akár az uszodából történő kitiltással vagy rendőrségi feljelentéssel” – írják.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elmondta: feljelentés vagy bejelentés nem érkezett a kérdéses témában, azonban a nyomozók a közösségi médiában megjelentek alapján szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ismeretlen tettes ellen.

 
 

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak