Létrehozva: 2018.03.25.

Rálőttek egy magyar buszsofőrre Amszterdamban

A golyó éppen csak elkerülte a férfit. A buszsofõr 33 utast szállított.

A magyar buszsofőr egy dél-koreai turistacsoportot fuvarozott a holland fővárosba egy német (frankfurti) rendszámú busszal, de amikor péntek este a megadott szálloda közelébe ért, kis híján tragédia történt.

"Egy autó állt meg körülbelül két méterrel mögöttünk. Láttam, hogy a vezetője matat a kesztyűtartóban, majd elővesz onnan valamit, és zsebre dugott kézzel elindul felém" – elevenítette fel a történteket a Borsnak a neve elhallgatását kérő buszsofőr. "Mondott valamit, de én le se húztam az ablakot. Ekkor előkapott egy fegyvert, és a fejemre célzott. Elsőre a pisztoly nem sült el, másodjára viszont mellmagasságban kilőtt egy golyót. Az centikre került el, a bal ablaküvegen keresztül a műszerfalba fúródott" – mondta.

Sikerült feljegyezni a tettes kocsijának rendszámát, a dél-koreai idegenvezető pedig egy okostelefonos alkalmazás segítségével kiderítette, hogy az autó egy marokkói állampolgárságú férfihoz tartozik. A rendőrök nemsokára kiérkeztek a helyszínre.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!