Létrehozva: 2018.03.27.

Súlyos büntetést kap a terroristának készülő móri férfi

Döntött a bíróság F. Viktor ügyében, akit 2015 januárjában török titkosszolgálati tisztek kaptak el, amint éppen Szíriába tartott, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon.

A 25 éves F. Viktor 2014-ben kezdett el kutakodni az interneten az Iszlám Állam után, miután a Morning Show című műsorban hallott róluk egy riportot. A gyakorikerdesek.hu oldalon össze is ismerkedett egy győri fiatalemberrel, nyilvánosan meg is beszélték, hogy Szíriába utaznak, és csatlakoznak a terrorszervezethez. A győri, 21 éves férfi másodrendű vádlottként szerepel az ügyben.

Később az elsőrendű vádlott, F. Viktor megtalálta a terrorszervezet Flames of War című propagandafilmjét is. A kommentelők között talált rá egy Abu Isa nevű arab férfira, aki pénzt és állást ajánlott neki azért, hogy védelmi feladatokat lásson el Szíriában. A férfit végül török területen, Kilisben kapcsolták le a titkosszolgálat emberei 2015-ben. A móri terroristaként "elhíresült" F. Viktort visszatoloncolták Magyarországra.

A Törvényszék kedd kora délután tárgyalt először terrorcselekmény előkészületének ügyében Magyarországon. Súlyos ítéletet született: F. Viktor 4 év fegyházbüntetést és 4 év közügyektől való eltiltást kapott, míg a másodrendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélték.

Az ítélet első fokon született meg, így nem jogerős.

origo.hu

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

vg.hu

Itt az idei Tour de Hongrie részletes menete – országos térkép

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről