Létrehozva: 2018.04.17.

Országos lángoskommandó indult, ezt ellenőrzik

Ellenõrök járják az ország lángossütõit, hogy megnézzék, nem sütik-e túl a lángost! Hogy miért? Mert ha magas hõfokon sütik, egy rákkeltõ vegyület, az akrilamid válik ki belõle. De nyugalom, nem tiltják be a lángost! A cél csak az, hogy ne legyen túl barna.

Beindultak a „lángoskommandók”: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei szombat óta járják az országot, hogy megnézzék, milyen hőfokon sütik a lángost. Az ok egy új európai irányelv.

"175 fokos bő zsiradékban, olajban kell sütni. És nem sötétbarnára, hiszen ezek a szénhidrátok, ezek a redukáló cukrok úgy alakulnak át akrilamiddá, hogy látszik a színén. A lángost aranysárgára kell sütni" – mondta Zoltay Anna, a Nébih vendéglátás és étkeztetésfelügyeleti osztályának vezetője az M1 Kosár című műsorában.

Mi 160-170 fokon sütjük, mert alacsonyabb hőmérsékleten túlságosan megszívná magát a tészta, ami olyan tocsogós lenne, hogy megülné a vendég gyomrát

– mondja az óbudai Kiss-Kerekes Lángosház tulajdonosa, aki reálisnak tartja a Nébih által javasolt 175 fokot.

Ugyanakkor kicsit aggódik is a szigorítás miatt. "A lángost már több száz éve sütik a magyarok. Ha sok macera lesz az ellenőrzésekkel, az embereknek elmegy a kedvük a lángostól. Arról nem is beszélve, hogy így rossz kép alakul ki a fejükbe a népszerű magyar ételről" – vélekedik a hely tulajdonosa.

Arról, hogy miként mérik az olaj hőfokát a sütödében, miért okoz nehézséget a hőmérős megoldás, illetve hogy mennyire is veszélyes az akrilamid, a %Ripost% keddi lapszámában olvashatsz! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre