Létrehozva: 2018.05.04.

Hihetetlen, mivel védekezik a rabszolgatartással vádolt magyar pár

A pár évekig tartott rabszolgaként egy nõt, akinek végül sikerült megszöknie. Õk azonban mindent tagadnak, sõt, azt állítják: csak segítettek rajta.

Egy pár Monorierdőn évekig tartott fogva egy nőt, szerdán emeltek vádat ellenük. A Bors információi szerint az Icuka nevet viselő nő 2010-ben még önszántából költözött a párhoz, az asszonyt viszont eltűntként keresték a rendőrök. Mivel évekig nem akadtak a nyomára, 2016-ban hivatalosan is halottnak nyilvánították. Tavaly azonban sikerült megszöknie, egészen Vecsésig menekült, ahol a helyiek riasztották a rendőrséget.

A lap megtalálta a házaspárt, de ők mindent tagadtak, állításuk szerint csak segítettek a nőnek: "Õ maga kopogtatott be hozzánk, befogadtuk, etettük, itattuk őt, cserébe a ház körül dolgozott, segített küllőket javítani a piacozásra szánt bicikliken. Mi csak segítettünk neki, de ő hol eltűnt, hol visszajött, csavargott mindenfelé, de mi mindig visszafogadtuk, ha visszatért" - mondta H. Emília, aki szerint a nőt nem is ők, hanem verőemberek bilincselték meg.

"...úgy egy évvel ezelőtt két férfi jött hozzánk, őt keresték, és közölték: meg akarják verni. Ha tudjuk, akkor sem árultuk volna el, hol van. Lehetséges, hogy ők láncolták le" – mondta a pár másik tagja, Lajos, aki felháborítónak tartja az őket ért vádakat, szerinte a környéken mindenkinek feltűnt volna, ha erővel tartják fogva Icut.

A helyiek viszont arról számoltak be, hogy soha sem látták a nőt, a létezéséről sem tudtak, pedig a párt mindenki jól ismeri.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek a legfinomabb epres desszertek, amelyek a hét bármelyik napján elkészülhetnek

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról