Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.16.

Így könyörgött édesanyjának a kislány, miközben a nagypapája fojtogatta

Saját nagyapja kis híján megfojtotta 3 éves unokáját. Mindezt lánya, a gyermek édesanyjának kérésére tette...

Anya, anya!”– mutatott a torkára rémülettel az arcán a kis H., miután saját nagyapja kis híján megfojtotta a hároméves lányt. A kisgyerek nem is sejthette, hogy éppen az édesanyja miatt került veszélybe az élete. A most nyilvánosságra került vádemelés részletei megdöbbentették az országot. Egy tatai anya arra vette rá édesapját, hogy végezzen a kislányával a város melletti Cseke-tó partján. A fiatalasszony mindent gondosan előkészített, hogy ördögi tervét megvalósítsa:

Nagyobbik lányát az édesanyjánál hagyta, míg a kisebbikkel útnak indult. Babakocsiba rakta a gyermeket, majd üzenetet küldött apjának, akit egy rehabilitációs központban kezeltek akkor. Találkozóra hívta őt, majd alkohollal itatta az idős férfit, aki, miután legördítette az italokat, szinte gondolkodás nélkül engedelmeskedett lányának, és kezeit unokája torka köré fonta. A nagyszülő csak akkor hagyta abba, amikor a kislány arca kékülni kezdett. Ekkor az anya, maga hívott segítséget.

Nem is értjük, hogyan történhetett meg ez – mondta a Blikknek az asszony szomszédja, Menyhért Ferencné. – Mindig is a nagyobbik lányát szerette jobban. Állandóan csak róla beszélt, a kisebbik mintha nem is létezett volna. Teljesen ledöbbentem, amikor meghallottam, mi történt.

A kórházban találtak rá a késre, amit az anya végig a babakocsi alatt tartott

– mondta a szomszéd.

Nem volt beszámítható az a nő, látszott rajta, hogy valami baj van a fejében. Míg a párja dolgozott, volt, hogy ő csak úgy eltűnt. Nemegyszer volt arra példa, hogy napokig nem ment haza, így a férje otthon ragadt a lányokkal, és nem tudott elmenni dolgozni – meséli egy másik, névtelenséget kérő szomszéd. Úgy tudni, a nő két lányát elvették tőle, állami gondozásban vannak, de, mint kiderült, most harmadik gyermekével várandós.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete