Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.25.

Szociális gondozóként szabadulhat a skálás gyilkos

Még egy évig biztosan börtönben marad Bene László, a skálás gyilkosként elhíresült férfi. Ez alatt az egy év alatt pont befejezi tanulmányait: szociális gondozó lesz...

Első fokon ugyan a büntetésvégrehajtási bíró úgy döntött, hogy Bene László 24 évnyi raboskodás után szabadon távozhat. Ám a másodfokú döntés helyt adott a Csongrád Megyei Főügyészség fellebbezésének, és úgy döntött: Bene nem helyezhető szabadlábra, mert nem garantálható a jogkövető magatartása.
"Egyelőre még nem kaptam kézhez a döntést" – mondta a %Ripost%-nak dr. Soltészné Nagy Katalin ügyvéd. "Ügyfelemmel sem beszéltem
még, de ahogyan ismerem,

azt mondja majd, mint korábban: nem baj, majd jövőre sikerül.

"Így be tudja fejezni az iskolát, szociális gondozó lesz."

"Ez érettségihez kötött kétéves képzés. Ügyfelem végig edzésben tartotta az elméjét, rengeteget olvas. A személyes véleményem az, hogy a szabad világban is jogkövető módon viselkedne."

Bűntársa, Donászi, akit a börtönben ismert meg, nagy hatással volt rá, ám az elmúlt 24 évben önmagának és a büntetés-végrehajtás dolgozóinak köszönhetően egészen más ember lett. Tíz évet töltött teljesen egyedül egy magánzárkában.

Bene László most 67 éves, egy év múlva tárgyalják újra szabadlábra helyezésének ügyét. Addigra valószínűleg pénze is lesz az újrakezdéshez: a fogva tartás körülményei miatt kártérítésre számíthat. Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. A lelkén szárad többek közt a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István