Létrehozva: 2018.05.31.

Újabb, meglepő fordulat a kokainozó gázoló ügyében

Külföldön akar új munkát kezdeni az a nõ, aki halálra gázolt egy 85 éves férfit a XIV. kerületben, ráadásul úgy tûnik, hogy a szakértõi vélemények neki kedveznek...

T. Klára Petra 2016 novemberében halálra gázolt egy 85 éves férfit Zuglóban. A módos üzletasszony segítségnyújtás nélkül elhajtott, egy kozmetikába ment műszempillát csináltatni, később a szalonban tartóztatták le. A nő következetesen tagadja, hogy kokaint fogyasztott volna a baleset előtt, viszont azt elismerte, hogy utána két csík kokaint felszívott a szépségszalonban. Az igazságügyi orvosszakértő a bíróságon azt mondta: nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a nő pontosan mikor szippanthatta fel a drogot.

Hosszú idő múlva érkezett meg a vérminta ahhoz, hogy egyértelműen ki lehessen jelenteni, hogy a kábítószer a baleset előtt vagy utána került a szervezetbe. Az enzimek négy óra elteltével elkezdik bontani a kokaint – jelentett ki a toxikológus.

Tanúként idéztek be két rendőrt is, akik a kozmetikai szalon vezetőjét hallgatták ki tavaly januárban. Felolvasták az üzletvezető vallomását: elmondta, hogy a baleset után mikor jelent meg náluk T. Klára Petra szempillát csináltatni. Először határozottan állította: hogy T.-t nem látta drogozni, és ez egyébként sem szokás a szalonjában. Ké­sőbb mégis eszébe jutott egy gyanús mozdulat.

A tükörből láttam háttal, hogy lehajolt, és utána a pult enyhén fehér poros volt – állította. A bíróságon azonban már semmire nem emlékezett a vallomásából.

- Mindenképpen új üzletbe szeretnék kezdeni külföldön. Németül is tanulok, és mindent megteszek, hogy az álmom megvalósuljon.Hetente kétszer lehet programom, de a nyomkövetőt állandóan hordani kell. Úgy érzem, hogy ez az egész egy jelzés volt arra, hogy lassítsak. A szakértői vélemény is engem igazol! Én azt soha nem tagadtam, hogy a történtek után fogyasztottam kábítószert, de előtte nem - mondta a Borsnak a nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára

INSIDER

Felkavaró részletek: gyerekek bukkantak rá az Aszódon elrejtett holttestre

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel