Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.10.

Váratlan fordulat, ezért nem akar kijönni a börtönből a skálás gyilkos

Annak ellenére Bene László szabadlábra helyezése mellett döntött a bíróság, hogy a 90-es évek hírhedt skálás gyilkosa - négy emberélet szárad a lelkén - ezt nem akarja. Bene a pénzére vár, amit kártérítésként kell kapnia a börtönkörülmények miatt, másrészt bent köztiszteletnek örvend, míg kint megvetés várja.

Huszonnégy éve ül börtönben, jelenleg a szegedi Csillagban a skálás gyilkosként elhíresült Bene László. A férfit társával, Donászi Aladárral együtt 1994-ben fogta el a rendőrség, és 1996-ban ítélték őket életfogytig tartó fegyházbüntetésre, ami az akkori jogszabályok szerint maximum huszonöt év börtönt jelent.

 

Ugyanaz a bíró döntött, mint két éve

Donászi öngyilkos lett a börtönben. Bene László feltételes szabadon bocsátásáról először 2016-ban döntött először a bíróság. Akkor elsőfokon elengedték volna, de másodfokon megváltoztatták a határozatot, bent tartották Benét. most ugyanaz a bíró, aki két éve elengedte volna, ismét úgy határozott, hogy ideje szabadlábra helyezni a többszörös gyilkost. Az ügyészség fellebbezett.

Az elítélt személyi körülményei nem megfelelőek, és

maga az elítélt is úgy nyilatkozott, hogy még nem szeretné elhagyni a börtönt

– indokolta a fellebbezést a %Ripost%-nak dr. Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Több millió forintot kell kapnia

Bene László ügyvédje szerint védence várja a szabadulást, csak a döntés elnapolását kérte a tárgyaláson.

– Azután szeretne szabadlábra kerülni, hogy kártalanították a nem megfelelő börtönkörülmények miatt – mondta lapunknak dr. Soltészné Nagy Katalin.Úgy tudjuk, hogy az összeg több millió forint lesz. Bene szabadon bocsátását a büntetés-végrehajtás sem javasolta, pedig példás a magaviselete. Átmeneti elhelyezésben van, ahol zárkafőnök, rendet tart, nincsen rá semmilyen panasz.

Bene örökölt édesanyjától egy lakást, amit tavaly a család eladott. Azért is fontos számára a pénz, hogy ne a semmibe szabaduljon.

 

Mit gondolnak a szabadon bocsátásról a skálás gyilkosként emlegetett férfi áldozatainak hozzátartozói? Mit mond Tóth Tamás, akinek a fiával végeztek, illetve egy másik, szintén meggyilkolt fiú édesanya? Kiderül a csütörtöki %Ripost% napilapból, amelyben a teljes bűnügyet is felidézzük. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

ripost.hu

„Pénzt kérek a pasimtól, amikor nálam van: a víz nincs ingyen”

mandiner.hu

Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István