Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.13.

15 éve keresi rejtélyesen eltűnt ikertestvérét a magyar nő

Rejtélyes körülmények között veszett nyoma Szántó Károlynak 2003 nyarán Spanyolországban. A férfit egy helyi család bízta meg munkával, s õ örömmel ment, ám kiutazása után nyomtalanul eltûnt. A máig reménykedõ lánytestvér nyilatkozott a Ripostnak.

Tisztán emlékszik Szántó Enikő arra a napra, amikor kiderült: eltűnt az egyik ikertestvére Spanyolországban. Enikő, Gyula és Károly hármas ikrekként jöttek a világra, s szinte elválaszthatatlanok voltak.

15 éve hiányzik az életem egy része.

Mondják, hogy az ikrek között még különlegesebb a kapocs, mint más testvéreknél, s ez ránk, hármas ikrekre még inkább igaz! Együtt nőttünk fel, mindenben segítettük egymást, a másik terhe és öröme a mi terhünk és örömünk volt. Talán ezért is keressük rendületlenül a testvérünket, nélküle a legnagyobb sikerek és a legboldogabb pillanatok sem teljesek

– mondja Enikő, aki a furcsa évforduló kapcsán szólalt meg a %Ripost%-nak.


– Kari, merthogy Károlyt mind a mai napig így hívjuk, 2003-ban, 33 évesen kapott egy lehetőséget, hogy Spanyolországban, Lloret del Mar-ba utazzon, ahol egy családnál burkolóként-kőművesként dolgozhatott. Emlékszem, hogy örült a lehetőségnek, hiszen gondoskodni akart az akkor alig pár hónapos kislányáról és szeretett feleségéről.

Több munkással együtt utazott ki, egy nagy családi házban laktak – meséli. – A távolság nem jelentett gondot, mindennap beszéltünk telefonon, s egy alkalommal ki is hívott magához – árulja el a nő, aki, hiába telt el 15 év, azóta is igyekszik felidézni azokat a részleteket, amelyek nyomként szolgálhatnak és elvezethetnek Károlyhoz.
– Emlékszem, épp a pólóját vette fel, amikor a hasánál egy hatalmas karcolást láttam. Rákérdeztem, de nem akart válaszolni.

„Megvertek!”

– mondta végül, s ezzel lezárta a témát… – meséli Enikő, aki némi aggodalommal tért haza, de bízott abban, hogy a testvére tudja, mit csinál és biztos minden rendben lesz. Ám a nő optimizmusa nem tartott sokáig, egy idő után ugyanis Károly már a telefont se vette fel.

Ekkor tudtam, hogy baj van...

Kíváncsi vagy a folytatásra? Érdekel, hogy mit tett a család az eltűnés után, s mi történt Károly kislányával? Akkor keresd a szerdai %Ripost% napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!