Létrehozva: 2018.06.12.

Dombóvári tragédia: a sírban is babáját öleli majd az anya

Négyen haltak meg Dombóváron, amikor egy fa az autójukra dõlt, köztük az 5 hónapos kisbaba is. Hannát és édesanyját együtt fogják eltemetni.

A kisvaszari család életben maradt tagjainak egyelőre nagyon nehéz feldolgozni, hogy az életüket örökre megváltoztatta egy, a gyökerénél kifordult nyárfa. A család autójával Dombóváron közlekedett, amikor menet közben a kocsira zuhant a majd harmincméteres fa. A tragédiában életét veszítette Horváth Attila, a férfi lánya, Evelin , menye, Mónika és öt hónapos unokája, Hanna.

A borzalom egyetlen túlélője Attila felesége, Éva, aki az anyósülésen utazott. Az asszonynak csak kisebb sérülései lettek, lelki sebei azonban valószínűleg soha nem gyógyulnak be.

Jelenleg a fiával egy rokonuknál húzták meg magukat, mert soha többé nem szeretnének visszamenni a házba, ahol eddig éltek.

"Mindketten rossz lelki állapotban vannak. Éva többször is mondta már, hogy inkább ő is meghalt volna! Hirtelen azt sem tudtuk, miből temetjük el halottjainkat, de az önkormányzat a segítségünkre sietett" − mondta el egy családtag.

A település első embere felkereste a gyászolókat.

"Az önkormányzat átvállalta a temetés összes költségét és a lebonyolítást is."

Annyit kértek tőlem, hogy Mónikát és a kisbabáját közös koporsóban helyezzék örök nyugalomra, amelynek a színe hófehér legyen

− mondta a polgármester, Kovács Mónika a Blikknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor