Létrehozva: 2018.06.12.

Megadóztatják az esővizet

Annyi esõ hullott egyetlen nap alatt Kiskunhalason, mint máskor egy hónap alatt. Ez újra rávilágított az esõvíz elvezetésének problémájára. Ezért azt találták ki a város vezetõi, hogy megadóztatják az esõvizet, vagyis lakossági hozzájárulásból oldják meg a csapadék elvezetését.

Annyi eső hullott egyetlen nap alatt Kiskunhalason, mint máskor egy hónap alatt. Ez újra rávilágított az esővíz elvezetésének problémájára. Ezért azt találták ki a város vezetői, hogy megadóztatják az esővizet, vagyis lakossági hozzájárulásból oldják meg a csapadék elvezetését.

„Nem az a cél, hogy újabb adót vessünk ki, hanem az, hogy az egyre gyakoribb extrém időjáráshoz alkalmazkodva megoldjuk az esővíz elvezetésének több évtizedes problémáját" – mondta a %Ripost%-nak Farkas Dániel alpolgármester. 

"A helyi képviselő testület intézkedési tervet fogadott el, de a végső döntés előtt széles körben konzultálunk a helyiekkel, a részleteket lakossági fórumokon fogjuk kidolgozni. A tervek szerint az, aki az esővizet bevezeti az árokba vagy más közterületi vízelvezetőbe, az kevesebb adót fizetne, mint akinek a telkéről csak úgy kifolyik a víz."

Derecskén a helyi önkormányzat határozatot hozott, hogy az esővizet lehetőség szerint gyűjteni kell és öntözni vele. Azokban az utcákban, ahol ez nem lehetséges, olyan helyre kell vezetni az esővizet, ahol elnyeli a föld.

Arra egyébként országos szabályozás van, hogy a telkekről úgy kell elvezetni a csapadékot, hogy az ne tegyen kárt építményben, szomszédos kertben, közterületben.

A telekről csak zárt csőben szabad az esővizet a vizesárokba vezetni. A nagyvárosokban, nagyobb településeken külön kezelik az eső- és külön a szennyvízelvezetést, és büntetik, ha az esővizet a szennyvízcsatornába kötik be. A fővárosban 100 ezer forint is lehet a büntetés.

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria