Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.06.

Most érdemes bespájzolni, jön az áremelkedés

Bár folyamatosan csökken a forint értéke az euróhoz képest, az árakon ez egyelõre nem látszik, mi több, inkább akciókkal találkozunk. A gazdasági szakemberek szerint azonban az áremelkedés elkerülhetetlen.

Gyengélkedik a forint, erősödést egyelőre nem jósolnak a szakemberek. Egy euró korábban körülbelül 310 forintba került, most azonban 330 forintot is kérnek érte. Ez nem csak azokat érinti, akik utaznak.

Míg azok, akik külföldi nyaralást terveztek, már most szembesülhetnek a forint árfolyamának kedvezőtlen alakulásával és az utazási irodák egy része is áremelést jelentett be, korántsem csak őket érinti a változás. A penzcentrum.hu  szerint előbb-utóbb a hazai boltokban, az egyes t árucikkeken is tapasztalhatjuk majd a drágulást. 

De nem csak az árfolyam miatt várható drágulás. Egyre nőnek a munkabérek, ami szintén beépül hosszú távon az árucikkekbe. Nőnek az üzemanyagárak is, így pedig emelkednek a szállítási költségek.

A szakemberek szerint az áremelést várhatóan elsősorban a banán, a kávé, a tea, a különböző gabonafélék és az ebből készült pékáruk, a tej, a cukor, a kakaó és a csokoládé esetében tapasztaljuk majd.

A legtöbb hipermarket egyelőre éppen ezekre az árucikkekre hirdet akciókat, amiket érdemes kihasználni és a tartós élelmiszerekből valamennyit bespájzolni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 5.: a Rák meghatódik, a Skorpió nagy hatással van valakire

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István