Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.30.

Újabb Ryanair-balhé: elhallgatták a járattörléseket!

Utasok tízezreinek tette tönkre a nyaralását az ír fapados légitársaság, miután számos járatát az utolsó pillanatban törölte, sokan pedig arra panaszkodnak, hogy még csak értesítést sem kaptak a változásról. Budapestre érkezõ, illetve onnan induló gépekkel is hiába akartak utazni az emberek.

Hihetetlen, de igaz: létezik rosszabb annál, ha a Ryanair nem viszi el az utas bőröndjét! Ha magát az utast is a reptéren hagyja.

Ez történt ugyanis a hétvégén számos reptéren, köztük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is, miután az ír fapados számos járatát törölte. Bár a cég a honlapján az egyik légi bázisa körüli rossz időjárási körülményekkel magyarázza a lépést, az utasokat mindez nem hatja meg, miután sokakat szinte csak az utolsó pillanatban vagy még akkor sem értesítettek a járattörlésről. Ráadásul a Ryanair a pénteki és szombati nap kapcsán emlegetett ítéletidőt, ugyanakkor vasárnap is bőven akadtak gondok az útjaikkal.

Ferihegyre például hiába mentek ki az utasok vasárnap hajnalban: törölték a 6 órakor induló járatot, de az érkezési oldalon sem volt öröm: a 11 óra 55-ös londoni járata is „ment a levesbe”.


Végleg betelt a pohár az utasoknál

Egyre-másra sorjáznak a jogos panaszok a Ryanair Facebook oldalán. Íme néhány a teljesség igénye nélkül:

„Ryanair! Még az élő repülési infód is kamu! Azt írtad, hogy már úton van az adott járat, miközben az anyám, aki rajta ül, azt mondja, még csak fel sem szálltak!„

– panaszkodik az egyik, édesanyja miatt aggódó nő.

„A járatunkat mindenféle magyarázat nélkül törölték. A telefonközpont pedig semmilyen információt nem ad erről. A Ryanair egész egyszerűen nem törődik az utasaival!”

– írja egy másik felháborodott utas.

„Ó kedves Ryanair! Kérlek, ne próbálj az időjárási helyzet mögé bújni! Az emberek pontosan tudják, miért nem mennek a gépek. Napok és hetek óta hallani a dolgaidról…”

– fakad ki egy másik utas.

Hogy miért ráfizetés az ír fapadost választani, illetve mit tettek a leleményes magyarok, hogy kivédjék a Ryanair bőröndöket hátrahagyó aljas húzását, kiderül a hétfői %Ripost% napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért