Létrehozva: 2018.08.27.

Fura, amit rabtársaival tett szabadulása előtt a szlovák milliomosnő

Eva Rezesova az utolsó napon teljes magányban várja a szabadulást, elõtte azonban el kellett búcsúznia rabtársaitól...

A hivatalos „ceremónia” első lépéseként az elítéltnek össze kell minden személyes tárgyát pakolnia a cellájában, majd a pakkjával átvonul egy úgynevezett szabadulószobába, ahol az utolsó börtönnapját tölti el. Itt teljesen egyedül van, maximum az őrökkel válthat néhány szót. Másnap reggel már csak annyi dolga van, hogy átveszi azokat a dolgait, amelyeket bevonulásakor le kellett adnia. Az átadás-átvételről jegyzőkönyv is készül, ezt aláírja, majd egy őr a kapuhoz kíséri.

Ha valaki nem reggel, hanem már éjfél után el akarja hagyni a börtönt, kérvényt kell írnia az intézmény vezetőjének, aki vagy engedélyezi, vagy nem, hogy az éj leple alatt elhagyja a fegyintézetet.

A Blikk információja szerint Rezesová annyira megszerette a cellatársait, hogy búcsúzásképpen apró ajándékokat készített mindannyiuknak, sőt, a számára már fölöslegessé vált, ám a börtönben kincset érő személyes tárgyait is szétosztotta a bent maradók között.

Eva Rezesová 2012-ben ittas állapotban autójával a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő balesetet okozott az M3-as autópályán. A Fiat Puntóban utazó két házaspár közül hárman azonnal meghaltak, a negyedik utas pedig a kórházban veszítette életét. A BMW-vel száguldozó milliomos nőt a bíróság kilencévnyi börtönbüntetésre ítélte, azzal a feltétellel, hogy jó magaviselet esetén hat év múlva feltételesen szabadulhat.

origo.hu

L.L. Junior barátnője nem tud szabadulni attól, amit látott

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence