Létrehozva: 2018.08.02.

Horror a luxushotelban: darazsak szurkálták össze a 2 éves kisfiút

Agresszív darázsraj támadt egy 2 éves kisgyerekre egy wellnesshotelben. A darazsak az erkély korlátjában bújtak meg...

Amint megérkeztek, a kis Benett elindult felfedezni a helyet, útba ejtve a teraszt is. Ott, ahogy minden mást, a korlátot is megfogta. Épp a darázsfészeknél. Édesanyja azt látta a szobából, hogy a kisfiú kalimpálni kezd. Mikor kiszaladt hozzá, a gyerek már keservesen sírt.

– Nagyon megrémültem, vagy 8-10 csípés érte a fején, fel is dagadt mind. Mentőt hívtunk, a kórházban az orvos azt mondta, meg is halhatott volna a kisfiam, ha érzékeny a darázscsípésre – panaszolta Szegedi Ágnes

Az édesanya nem érti, hogy fordulhatott elő ez egy nem éppen olcsó, neves hotelben, miért nem veszik észre az alkalmazottak a darázsfészket.

Az eset után még több mint 4 órán át nem történt semmi, csak később jöttek felszámolni a fészket – idézte fel Ágnes.

A kisfiút 12 óra múlva engedték ki a kórházból, szerencsére néhány piros duzzanattal megúszta. A család másik szobát szeretett volna kapni, de a hotel munkatársai azt mondták, nem tudják teljesíteni a kérést. Ágnesék ezután nem akartak tovább maradni. A hátralévő napok árát visszakapták, de a kórházban töltött napra szóló foglalást nem.

A Blikk kereste a szállodát, ám a vezetőség nem reagált a megkeresésükre.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán