Létrehozva: 2018.09.04.

Szörnyű részletek derültek ki: így kínozták meg a magyar milliomos gyerekét

A bûnözõk egy jól menõ vállalkozás igazgatóját szemelték ki áldozatul. A férfi édesapja a leggazdagabb magyarok top százas listájára is felkerült...

A brutális támadók gyorsan cselekedtek, a felvert szülőket a két gyerekkel együtt összekötözték, hogy moccanni sem bírtak.

Az anyával kezdték először: a támadók egyike megfenyegette, hogy bántani fogják, ha nem adja oda az értékeiket. Társa ököllel kezdte verni a férjet, miközben azzal fenyegette, hogy megöli a gyerekeket, ha nem kapják meg, amiért jöttek. Ám ez se volt elég, a szülők szeme láttára egy késsel szurkálni kezdték az egyik rémült gyermek ujját. Végül a családot egy alagsori szobába zárták, miközben a teljes házat átkutatták. Közel nyolcmillió forint értékben vittek el készpénzt és ékszereket!

Egyiküket fél évre rá elkapták a zsaruk, azóta rács mögött várja az eljárás végét. Társait azonban azóta se sikerült azonosítania a rendőröknek. Az elkövető ellen az ügyészség egyebek mellett jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt most emelt vádat.

Az ügyészség szerint védencem betört a családhoz, ő viszont ezt vitatja – ennyit árult el a Blikknek a banda egyetlen elfogott tagjának védője, dr. Oszvald Péter.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről