Létrehozva: 2018.10.10.

Megtalálták Erőss Zsolt emléktáblájának a darabjait

Egy szikla tövében találták meg a márványdarabokat. A helyiek a román csendõrökre gyanakodnak...

A szikla tövében, összetörve megtaláltuk Erőss Zsolt emléktáblájának a darabjait

- mondta el a %Ripost%-nak Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentő-szolgálat vezetője. Megtudtuk: feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen és pótolják a táblát.

Mint ismeretes, a legeredményesebb magyar hegymászó emlékét őrző tábla eltűnt.  Túrázók jelentették a Hargita megyei hegyimentőknek vasárnap, hogy nincs ott a tábla.

A helyiek Neamt megyei csendőrökre gyanakszanak. Kiderült: a román csendőrök a centenáriumkor jártak fenn a hegyen és kitűztek egy román zászlót...

A környékbeli  emberek látták, hogy sarokcsiszolót és áramgenerátort is vitte magukkal a hegyre a túrázó csendőrök...

Az emléktáblát a Békás-szorosban levő Oltár-kő tetején állítottak Erőss Zsolt hegymászó emlékére 2013 júliusában, másfél hónappal az után, hogy a hegymászó eltűnt a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után.

Erőss Zsolt 2013. május 21-én, a Kancsendzönga megmászása utáni leereszkedéskor tűnt el Kiss Péter alpinistával együtt. Még abban az évben emléktáblát állítottak a Békási-szoros fölé magasodó Oltár-kőn. A fekete márványból készült emléktáblán Erőss Zsolt születésének és halálának helye és dátuma mellett egy Wass Albert-idézet szerepel: „Üzenem az otthoni hegyeknek: (…) A víz szalad, a kő marad, a kő marad…” - a Maszol.ro portálról

A legeredményesebb magyar hegymászó emlékét őrző tábla öt éve került fel az Oltár-kőre, - a Maszol.ro portálról

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak