Létrehozva: 2018.10.10.

Rejtélyes rovarok bukkantak fel a pesti plázában

Bogarakat találtak a Pest Megyei Kormányhivatal ellenõrei a budapesti Corvin Plaza éttermi szintjén még kedden. A történtek miatt több étterem idõ elõtt be is zárt.

A %Ripost% megkereste a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), akik a következő választ küldték. „Az érintett bevásárlóközpontban az első fokon ellenőrző hatóság – a Pest Megyei Kormányhivatal - rovarszennyezettséget észlelt. Emiatt az épület üzemeltetője haladéktalanul vállalta, hogy saját hatáskörben felfüggeszti a vendéglátó üzletek működését a rovarfertőzöttség elhárításáig.

Egyszerű olvasóként több vendéglátóegységet is felhívtunk a plázában. Többen már szerda délelőtt kinyitottak, de egy gyorsétterem munkatársa azt mondta, hogy éppen várják az ÁNTSZ munkatársait, így még nem tudják, mikor jöhetnek újra hozzájuk a vásárlók. A legnagyobb közösségi oldalon közben néhányan azt írták, hogy értesüléseik szerint csótányokra leltek az ellenőrök.

Lapunk kereste a Corvin Pláza üzemeltetőjét és a Pest Megyei Kormányhivatalt is, ám lapzártáig csak a bevásárlóközponttól érkezett válasz. Ebből kiderül, hogy két hete végezték el a szokásos rovarirtást, ami a jelek szerint nem volt elég. Ezért kellett azt újra megismételni egy megelőző irtással, és takarítással, amit a hatóságokkal együttműködve a Corvin Plaza üzemeltetője rendelt el. Az éttermek szabadon eldönthették, hogy csatlakoznak-e, minden étterem csatlakozott.

Mint hangsúlyozták a hatóságok egyetlen üzletet sem zárattak be, senkit nem büntettek, az összes vendéglátóhely szerda délután már nyitva volt. A rovarok között az üzemeltető közlése szerint poloskák is voltak.

 

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Kiakadt Oroszország hazánkra, Nagy Ervin sztorija Magyar Péterrel, testőrök által elfoglalt kocsiról kérdeztük a MÁV-ot – ez volt a hét 3 legolvasottabb cikke péntekig

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak