Létrehozva: 2018.11.22.

A nemzetközi csokoládé versenyen remekeltek a soproniak

Négy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar csokoládégyártók az International Chocolate Awards versenyen - közölte a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetsége.

Két ezüst érmet szerzett a Harrer Chocolat, egyet-egyet a chocoMe és a ChocoCard, továbbá bronzérmet vihetett haza a Csokiss Manufaktúra.


 A közlemény szerint a magyar kézműves csokoládé manufaktúrák az elmúlt 5 évben folyamatosan a dobogóra állhattak, miközben az idei versenyen a volt szocialista országok közül egyedül Szlovákia tudott 2 bronzérmet szerezni.

„Büszkék vagyunk arra, hogy nem csak a V4 országok között vagyunk az abszolút elsők, hanem a közép-európai térség és különösen a Kárpát medence egyeduralkodójává váltunk"

- fogalmazott a szövetség a közleményben.

Kiderült: a szövetség céljai között első helyen szerepel, hogy az édességfogyasztási szokásokat megváltoztassa Magyarországon, és a mennyiségi fogyasztást a minőségi felé terelje.

A nemzetközi verseny nyerteseit november 17-én Firenzében jelentették be, a csokoládékat október 26. és november 2. között zsűrizték - derül ki International Chocolate Awards honlapjáról.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek a legfinomabb epres desszertek, amelyek a hét bármelyik napján elkészülhetnek

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról