Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.11.16.

InterCity kötheti össze Budapestet Kárpátaljával

Akár két hónapon belül InterCity járat kötheti össze Budapestet és a kárpátaljai Munkácsot. A jegyek nagyjából hétezer forintért lesznek kaphatók. Az elsõ próbajárat megvolt, technikai akadálya már nincs, hogy közvetlen járattal kössék össze a két várost.

A minap begördült Munkácsra az első InterCity próbaszerelvény Budapestről. A szokatlan vonat azért járt kint, mert a MÁV és az ukrán Ukrzaliznicja vasúttársaság közös járatot szeretne indítani a két ország között.

Bár az ukrán vasúttársaság még nem tudott pontos időpontot mondani, de a %Ripost% értesülései szerint az első szerelvény, ami utasokat is szállít, akár már két hónapon belül elindulhat.

Leginkább azoknak lesz hasznos az új járat, akik gyakran járnak rokonlátogatóba Kárpátaljára, de meggyűlik a bajuk az akár többórás várakozással a közúti határon. Jegyek körülbelül 7 ezer forinttól lesznek elérhetőek a járatra.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben