Létrehozva: 2018.12.17.

Döbbenet, miket mondott gyilkossággal gyanúsított apjáról a rendőröknek

A szikszói férfinek lánya igazolhatott volna alibit, ám épp ellenkezõleg tett: édesapja ellen vallott a rendõrségen...

Sz. Sándort egy idős házaspár megölésével gyanúsítják, a szikszói férfi kíméletlenül gyilkolta meg az öregeket, baltával ütötte a fejüket. Sándor nem messze lakik a pártól, akiket jól ismert, vendégségben is járt náluk. Ráadásul polgárőrként tevékenykedett, látszólag mindig a rend védelmében lépett fel,

a gyilkosság után a falugyűlésen is felszólalt, ahol látszólag a közbiztonság megszervezéséért fáradozott. Azóta kiderült, elképzelhető, hogy nem csak az idős párt támadta meg, hanem egy másik idős férfit is, aki azonban túlélte azt. A lánya alibit igazolhatott volna Sándornak a rendőrségen, de nem tette. A Blikk úgy tudja a férfi azzal védekezett, hogy sms-ekkel tudja igazolni: a gyilkosság idején a saját házában volt és a lányával váltott üzeneteket. Ám ezt a lánya a rendőröknek cáfolta. Közölte, ő úgy tudta, hogy apja Miskolcon volt egy üzleti tárgyaláson, ahova a partner nem érkezett meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára