Létrehozva: 2018.12.06.

Döbbenetes részletek: tévében lett milliomos a gyilkos nyíregyházi könyvelő

Televíziós vetélkedõn nyert milliókat a nyíregyházi könyvelõ, K. Antal, akit azután fogtak el, hogy megkéselte egy nyíregyházi butik eladóját, majd kocsijából egy holttest került elõ...

A férfi, aki a késes támadáson kívül L. Erzsébet megölését is beismerte, nemrégiben hárommillió forintot nyert egy tévés vetélkedőn. A gyilkos egykori szomszédai azt mondták, nem gondolták, hogy anyagi gondjai vannak a férfinak, sőt azt hitték, gondtalan életet él, miután egy tévés vetélkedőben milliókat kasszírozott.

Irigyelték őt, amiért annyi pénzt nyert a tévében! Ilyenre azért ritkán van példa – mesélte egy neve elhallgatását kérő utcabeli. – Biztos elszórta a nyereményt, pedig hárommillió forint nem kevés pénz! Ránézésre egyébként rendezett körülmények között élt – tette hozzá a Blikknek az ismerős.

A közgazdász végzettségű, főkönyvelőként dolgozó K. Antalt sikkasztás miatt rúgták ki korábbi munkahelyéről. K. Antal súlyos anyagi gondokkal küzdött: hiába adta el mindenét, hogy pénzhez jusson, képtelen volt kimászni a gödörből. A Blikk szerint a butikos nőre is azért rontott rá, mert rabolni akart.

A rendőrség megerősítette, L. Erzsébetnek valószínűleg azért kellett meghalnia, mert  fájdalmat okozott K. Antalnak aktus közben. A férfi erre dühbe gurult, megpofozta, majd halálra szurkálta áldozatát, akinek testét apja kocsijának a csomagtartójába rejtette.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak