Létrehozva: 2018.12.10.

Hátborzongató részletek: boszorkányszekta tagjaként gyilkolt Barbara

Egy ezoterikus szekta rémtetteitõl hangos az osztrák sajtó. A Boszorkány­trióként emlegetett csoport egyik tagja egy magyar nõ, H. Barbara...

Hexen-trio, azaz Boszorkány-trió – így emlegeti az osztrák sajtó az okkult társaságot, amely megtisztulást, átoklevételt és anyagi jólétet ígért a főként jómódú nyugdíjasokból álló ügyfélkörnek. A hozzájuk forduló személyekre módszeresen ráakaszkodtak, áldozataiktól összesen több mint 1 millió eurót (300 millió forint) zsebeltek be.

A beígért javak helyett azonban csak keserűséget és felperzselt házakat hagytak maguk után. Az ezoterikus szekta vezére a 47 éves Margit T. volt, aki állítása szerint közvetlen kapcsolatban áll Istennel. Egyik segítője egy 43 éves magyar nő, H. Barbara, akit egyszerűen csak Ungarinként neveztek. A trió tagja volt még a 61 éves Melitta O. is. A hármas főleg egyedülálló nyugdíjas nőket szemelt ki magának, a zsaruk szerint legalább tíz áldozatuk volt. A szekta vezetője sokuktól azt akarta, hogy őt jelöljék meg a végakaratukban egyedülálló örökösként.

Letartóztatása után a magyar nő azt vallotta: évek óta a szektavezér jobbkezeként, intézőjeként működött az okkult klánban. Margit T. szigorú rendszert épített ki: kinéztek időseket, akiknek azt mondták, tartsanak az átkoktól és a szerencsétlenségtől, és ők távol tudják tartani a gonoszt tőlük.

Egy 72 éves nyugdíjas holttestét találták meg október 19-én a villachi otthonában. A teste már oszlásnak indult, a boncolás állapította meg: puszta kézzel fojtották meg. Az asszonynak azért kellett meghalnia, mert egyedüli örökösként a szekta vezető­je volt megjelölve a végrendeletében, de ezt meg akarta változtatni, és a pénzét is visszakövetelte. A Heute.at szerint a magyar nő bevallotta: ő fojtotta meg az asszonyt.

A Kronen Zeitung pedig arról ír: egy 95 éves nyugdíjas is a szektatagokra íratta a házát, ám nem sokkal halála előtt végül megváltoztatta a végrendeletét. Egy hónappal később H. Barbara – vélhetően bosszúból – felgyújtotta a házat.

Az osztrák szektavezér azt vallotta: húsz éve agyműtéten esett át, azóta különös hangokat hall. Azt is állította: a hangok sugallták neki, hogy mit tegyen, írja a Bors 

H. Barbaráról annyi tudható, hogy elvált a férjétől, és van egy hatéves gyermeke. Korábban pincérként dolgozott Ausztriában.

A 72 éves asszony meggyilkolásán kívül még négy tűzesettel hozzák összefüggésbe a csoportot, és az sem kizárható, hogy további gyanús halálesetek aktáit is leporolják.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn