Létrehozva: 2018.12.01.

Sorozatgyilkosság? Elképesztő fordulat az eltűnt villanyszerelők ügyében

Nagy fordulatot vett a Gyõr környékén eltûnt villanyszerelõk ügye: elõkerült egy három éve keresett autó, mégpedig annak az É. Imrének a rokonainál, akit emberöléssel gyanúsítanak az idén eltûnt Mácsik Zoltán ügyében. A Ripost információi szerint É. Imre ellen most már két villanyszerelõ eltûnési ügyében nyomoz a rendõrség. A Ripost-nak a három éve eltûnt férfi felesége, Marika meséli el az ügy részleteit.

Eddig Mácsik Zoltán ügye miatt gyanúsították É. Imrét előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, most már Orlik Vilmos eltűnése miatt is őt gyanúsítják. Szorul a hurok körülötte, ugyanis a rendőrség megtalálta a rokonainál  Orlik Vilmos autóját, amivel 2015 nyarán nyomtalanul eltűnt. A villanyszerelő éppen ugyanúgy, ahogyan a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltán is, egy munkára igyekezett É. Imre kérésére, ám azóta mintha a föld nyelte volna el…

Sürgős munkára hívták a szerelőt, pont mint Mácsik Zoltánt

Arra kellett várnom, hogy meggyilkoljon még egy embert, hogy végre elinduljon a nyomozás?

– kezdte felháborodva Marika.

- Hátborzongató, de Mácsik Zoltán idei eltűnésének körülményei teljesen megegyeznek a férjemével, aminek már lassan három és fél éve. Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna… Abban az időben Vilmos Ausztriában dolgozott Imrének. Munka után utazott volna haza hozzánk, de a férjem egyik kollégája azt mondta, hogy mivel Imre egész nap zaklatta telefonon, ezért Győrbe utazott, hogy elintézzen neki egy munkát. Azt mondták, hogy azzal hívta fel a gyanúsított, hogy

„Győrben volna egy villanyszerelési munka. Gyere, mert vár téged az, akinek meg kell csinálni!”

A férjem azért engedett neki, mert a végén már kiabálva parancsolt rá, hogy menjen dolgozni. Én pedig furcsálltam, hogy egész este nem jött haza, telefonáltunk neki, de akkor már nem volt kapcsolható. Tudni kell, hogy Vilmos mindig kritikusan ügyelt a telefonjára, ha egy kicsit is le volt merülve, azonnal feltette töltőre, hiszen mindig azt mondta, hogy ez a munkaeszköze, amire bármikor szüksége lehet. Éppen ezért rögtön tudtuk, hogy hatalmas baj történt… Amikor felkerestük a rendőrséget, azzal ráztak le minket, hogy:

„Nyugodjon meg, asszonyom, három nap múlva visszajön a férje!”

– de én legbelül éreztem, hogy soha többé nem látom…

Ne hidd, hogy itt vége a történetnek... Ha kíváncsi vagy arra, hogy Vilmos felesége milyen részleteket árult még el, akkor keresd a szombati Ripost napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára