Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.18.

Megszólalt a túsz: örülök, hogy túléltem!

A Ripost-nak sikerült elérnie azt a 63 éves férfit, aki az ezüst Nissant vezette. Mint arról korábban beszámoltunk, pénteken a Markó utcai bíróságról megszökött egy rab, és a Nissan sofõrjének a fejéhez pisztolyt tartva egészen a Pólusig eljutott, ahol meglõtték.

Túl van az életveszélyen az a fogoly, akit pénteken öt lövéssel terített le a rendőrség a Nyírpalota-Szentmihályi út kereszteződésénél, miután megszökött a Markó utcai Fővárosi Törvényszékről.  

 

A 35 éves Sz. Károly sérüléseit először a Terrorelhárítási Központ speciális orvosi egysége látta el, majd a kiérkező mentősökkel együtt stabilizálták a férfi állapotát. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet traumatológiai osztályán kiműtötték belőle a golyókat. A szökött rabot több rendőr is őrzi. A %Ripost% úgy értesült, hogy túl van az életveszélyen, állapota javult.

Lapunk megtalálta annak az ezüst színű Nissannak  a sofőrjét, akit túszul ejtett a rab. Egyelőre csak csak annyit mondott: „Örülök, hogy túléltem!” Kórházba került az a büntetés-végrehajtási őr is, akit a szökött rab megütött, majd elvette a fegyverét. Elöljárói biztosították arról, hogy szabályszerűen járt el, és csak akkor kell visszamennie dolgozni, ha testi-lelki szempontból is teljesen felépül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor