Létrehozva: 2019.03.31.

Jogerősen is pert vesztettek a szcientológusok

A tagok szexuális kapcsolatait is nyilvántartották, a bankkártyaadataikat pedig továbbították Amerikába...

Szerző Ripost

Bár a Magyar Szcientológia Egyház az elmúlt hónapokban több száz oldalnyi érveléssel próbálta bizonyítani, hogy az Adatvédelmi Hatóság (NAIH) eljárása törvényellenes volt, a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletet hozott arról, hogy a szcientológusok adatkezelése törvényellenes.

Még 2016 decemberében tartott többször is razziát a magyar Adatvédelmi Hatóság a szcientológusok nyíregyházi és budapesti központjában, amelyek során több teherautónyi dossziét és adathordozót is lefoglaltak. A vizsgálat eredményét 2017 októberében jelentette be az Adatvédelmi Hatóság, szinte sokkolva a közvéleményt.

Mint kiderült, az egyház személyes adatok tömkelegét tárolja híveiről, dossziékat készítenek róluk, azokban a legintimebb adataikkal. A tagoknak, és munkatársaknak sok esetben még arról is nyilatkozniuk kellett, életük során kikkel részesítettek szexuális kapcsolatot, és név szerint meg kellett nevezniük ezeket a személyeket, így az egyház harmadik személyekről is tárolt adatokat, a tudtuk nélkül.

Két kérdőíven pedig az egyház munkatársainak a bankkártyájuk adatait, beleértve a nevet, lejárati dátumot, CVV kódot, és aláírásukat is meg kellett adniuk. Az egyház ráadásul nemcsak tárolta, hanem továbbította külföldre ezeket a dossziékat. Később a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI), majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is razziát tartott a szcientológusok központjában, és bár az ő vizsgálataik még folyamatban vannak, azt lehet tudni, hogy kémkedéssel és adócsalással is vádolják őket a törvénytelen adatkezelés mellett.

A szcientológusok több tüntetést is tartottak az Adatvédelmi Hatóság bejelentése óta, és több száz oldalas beadványokkal fordultak a bírósághoz, hogy azt bizonyítsák, a NAIH jogellenesen járt el velük szemben. A Fővárosi Törvényszék azonban idén március 22-én kimondta jogerősen is: a szcientológusok adatkezelési gyakorlata valóban törvényellenes.

A Magyar Szcientológia Egyháznak így most ki kell fizetnie a korábban már kiszabott 40 millió forintos bírságot, valamint abba kell hagynia a törvényellenes magatartást. Utóbbi azért tűnik szinte lehetetlennek, mert ehhez az egyháznak minden „eljárását”, dokumentumát, szokását módosítani kellene, ezek azonban világszerte központilag szabályozottak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Fél valamitől? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

INSIDER

Győrffy Balázs: a magyar kormánynak prioritás a gazdák támogatása

INSIDER

"Több időt töltök a TikTokon, mint a családommal" – Ezt gondolják a magyar fiatalok a felület betiltásáról

INSIDER

Képek a múltból: így nézett ki az érettségiző Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Pintér Sándor