Létrehozva: 2019.03.24.

Micsoda akció, százezrek szednek szemetet a hétvégén!

Rengetegen vonulnak ki a hétvégén önként szemetet szedni: vasárnapig tart az egyhetes önkéntes akció, amelynek során 240 ezer önkéntes szedi a szemetet több mint 3000 helyszínen országszerte. Szerencsére jó idõ lesz, kesztyût, zsákokat a szervezõk adnak.

Szemétszedő önkéntesek egész hadserege lepi el a hétvégén a településeket, országszerte ezernél több helyszínen gyűjtik a szemetet az önkéntesek. Most ér csúcspontjára a TeSzedd! önkéntes mozgalom szemétszedő hete, a cél: Magyarország megtisztítása. Hazánk legnagyobb önkéntes környezetvédelmi megmozdulása rekordokat dönt: a szemétszedés idén az eddigi háromnaposból egyhetessé vált és minden eddiginél többen, 240 ezren jelentkeztek rá.

A hét közben sok iskola diákjai is kivonultak szemetet szedni, de hulladékot zsákoltak a rabok, a madárvédők, a nyugdíjasklubok és a sportegyesületek tagjai is: számtalan egyesület, csapat saját akciót hirdetett.

Most hétvégén ér a csúcspontjára az egész mozgalom, hiszen szombaton és vasárnap többen érnek rá, mint hétköznap, így túlzás nélkül mondható: most összefog az ország a szemét ellen!

Hol csatlakozhatunk az akcióhoz?

A szelektalok.hu honlapon lehet kiválasztani a helyszínt és az időpontot. A szemétszedésekhez bárki csatlakozhat. A honlapon a Hol szedjem? menüpont alatt megtalálhatóak a helyszínek, térképpel és  dátummal együtt. A térképen zölddel jelölik a nyilvános szemétszedő eseményeket, szürkével pedig a zárt szervezésű szemétszedő akciókat. Az akció minden helyszínen addig tart, amíg el nem fogy a szemét, vagy az időjárás és az önkéntesek lelkesedése lehetővé teszi. Az előrejelzések szerint  szép idő lesz a hétvégén.

Olyat szedhetünk, amihez elég egy kesztyű

Az országos akcióban olyan szemetet lehet gyűjteni, amit akár egy szimpla kesztyűben is biztonságosan meg lehet fogni: papírhulladék, kisebb műanyag darabok, ruhadarabok, illetve egyéb, veszélytelen dolgok, amelyeknek nincs nagy súlyuk. De fontos azon dolgok listája is, amit semmiképp se fogdossanak meg vagy szedjenek össze az önkéntesek, mert veszélyes lehet. Ilyen például az építési törmelék, de el kell kerülni a gyógyszereket, az autóakkumulátorokat és a motorolajat, valamint a nagyobb autó alkatrészeket is, s nem szabad piszkálni az elektromos berendezéseket sem. Fontos, hogy a zöldhulladékot is ott kell hagyni, ahol találtuk.

Ha olyan hulladékot találunk, amihez nem szabad hozzányúlnunk, értesítsük a területileg illetékes szemétszállítót – tudtuk meg a Teszedd! szervezőitől. Az országos szemétgyűjtés keretein belül nincs lehetőség szelektív gyűjtésre, az összeszedett hulladékok általában szennyezettek, nem lehet őket újra hasznosítani, ezért azokat megsemmisítik.

Bűncselekmény lesz a szemetelés

A kormány azt tervezi, hogy bűncselekménnyé minősítsék az illegális hulladéklerakást.

Eddig csak szabálysértés volt, és minimális pénzbírság járt érte, de ennek alig van visszatartó ereje, mint azt több helyi önkormányzat is megerősítette a %Ripost%-nak, amikor konkrét helyi illegális lerakókról kérdeztünk.

 

Új internetes divat: szedjünk szemetet!
Szokatlan kihívás terjed a Facebookon: a fiatalok összeszednek sok zsák szemetet, majd a teljesítményükről előtte-utána fotókat posztolnak. Soha rosszabb trendet: a rengeteg hülyeség, mint a jeges vödrös kihívás vagy akár az életveszélyes Kék Bálna után végre valami pozitív cél, ami fiatalok tízezreit foglalkoztatja a dicsérő kommentek tanúsága alapján…

Károlyi Balázsék Vácon szedték a szemetet
„Ez az első kihívás aminek értelme is van! Teljesítve! Buzdítok mindenkit, hogy ti is teljesítsétek! Legyen ez az új menő, hiszen menőbb mint meginni egy pohár sört;)!” – írta Károlyi Balázs, aki egy barátjával Vácon szedte össze a szemetet.  A %Ripost%-nak azt mondta: nem is került sok idejükbe az egész, nettó 20-30 perc, ami persze bruttó több óra utazással és az elszállítás bonyodalmaival. Õk leginkább háztartási szeméttel találkoztak.

Bábics Virágék Vértesszőlősön szemétszedő bulit hirdettek
A két tinilány, Bábics Virág és Palkovits Anna rengeteg zsák szemetet szedett össze Vértesszőlős határában. Látszik, hogy az embereket foglalkoztatja a dolog, mert posztjukat több mint 7 ezren osztották meg, és több mint 700-an szóltak hozzá. A két lány most szabályos kis mozgalmat hirdetett: április 6-án „Szemétszedő bulit” rendeznek Vértesszőlősön, amire máris több mint 100 érdeklődő jelzett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak