Létrehozva: 2019.04.25.

Drámai vég, több ezer pingvinfióka pusztult el

Császárpingvin-fiókák ezrei fulladtak a tengerbe, amikor egy vihar összetörte az otthont adó jégtáblájukat - számolt be BBC a katasztrófáról.

Szerző Ripost

A drámai pusztulást, - ami feltehetően 2016-ban történt -  a brit antarktiszi kutatócsoport (BAS) tudósai fedezték fel. A kutatók műholdfelvételeken fedezték fel, hogy a császárpingvinek Halley-öbölbeli kolóniája eltűnt.

Nyolcszáz kilométeres magasságból is látható az állatok ürüléke a fehér jégen, ebből az állatok számára is következtetni lehet. A Brunt-selfjégen (a partról a tengerbe nyúló jégmezőn) élő populáció - amely sok évtizeden át átlagosan 14 ezer-25 ezer költő párból állt és a világ összes császárpingvinjének 5-9 százalékát tette ki - lényegében egyetlen éjszaka alatt tűnt el. A császárpingvinek a legmagasabbak és legsúlyosabbak a pingvinek közül.

Szaporodásukhoz olyan masszív tengeri jégtábla szükséges, amelyik stabil áprilistól decemberig, akkor kezdenek el úszni a fiókák. Ha a jégtábla túl korán kezd töredezni, a fiatal madarakon nem alakul ki a tollazat, mellyel elkezdhetnek úszni.

A tudósok szerint 2016-ban tört ki az a vihar, amelyik tönkretette a pingvinek jégtábláját. Az erős szelek miatt a tengeri jég a vastagabb Brunt-selfjéghez ütődött és nem állt helyre sem 2017-ben, sem 2018-ban.

A 2016 óta kialakult jégterület nem elég erős. Az októberi és novemberi viharok idő előtt szét fogják törni. A korábban stabil, megbízható jég most nem tűnik tartósnak

 - mondta Fretwell.

A BAS tudósai szerint a felnőtt pingvinpárok 2016 óta vagy felhagytak a szaporodással, vagy a Weddell-tenger más területeire költöztek. Mintegy 50 kilométerrel távolabb, a Dawson-Lambton-gleccser közelében jelentősen emelkedett a madarak száma. Nem tudni pontosan, miért nem állt helyre a Brunt-selfjég, nagy változást nem lehet kimutatni sem a terület légköri, sem óceáni viszonyaiban. A kolónia érzékenysége a jég állapotának változásaira jól jelzi, mekkora hatása lehet az éghajlatváltozásnak az antarktiszi pingvinekre. Egyes kutatások szerint a század végére a faj akár egyedei 50-70 százalékát is elveszítheti, ha a tengeri jég a számítógépes modellek előrejelzései alapján csökken.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára