Létrehozva: 2019.04.25.

Hihetetlen csoda: édesanyja hasában élte túl a mezőörsi balesetet a baba

Frontálisan karamboloztak, majd az édesanya világra hozta kislányát.

Kedvesen mosolyog kiságyán Bianka, ő az a kisbaba, aki szerencsésen túlélte a szörnyű mezőörsi balesetet. Ismeretes: frontálisan ütközött két kocsi április 19-én reggel a 81-es úton, Mezőörs térségében. Míg az egyik autó utasa szörnyethalt, a másikban ülő várandós édesanya a tragédia után hozta világra szépséges csecsemőjét.

„Csörgött a telefonom. A testvérem hívott, csak annyit mondott: baj van. Tudtam, hogy a várandós feleségével Győrben járnak aznap. (…) Siettünk hozzájuk, ahogy az erőnkből kitelt. A helyszínen már ott voltak a mentők, tűzoltók, rendőrök. Tették a dolgukat, mindent, amit akkor megkívánt a helyzet. Só­gornőm mellett voltam végig. Simogattam, s közben figyeltem a mentősöket. Köszönjük a gyors munkájukat” – írta a Facebookon a hozzátartozó.

Bejegyzése már több tízezer emberhez eljutott. A Borsnak azt mondta, bővebben nem szeretne beszélni a történtekről.

Az ütközés pillanatában egy előzést végrehajtó 64 éves asszony halt meg, a másik kocsi utasai megsérültek. A terhes nőt mentőhelikopterrel szállították a győri kórházba, ahol császármetszéssel segítették világra a 3800 grammos kislányt. A családja végtelenül hálás az orvosoknak, akik megmentették az anyát és kislányát. Az anyukát vese- és májsérülések miatt meg kellett műteni, de már jól van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Brutális videón, ahogy botokkal vernek izraeli diákokat Amszterdamban

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára