Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.04.06.

Soltész: Fel kell újítani a kultúrházakat

Õrizzük meg keresztény szigetként térségünket, Közép-Európát - jelentette ki Soltész Miklós államtitkár egy Baranya megyei kultúrház alapkõletételi ünnepségén. Másról is beszélt.

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szemelyben, a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkőletétele alkalmával mondott ünnepi beszédet.

 

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy

a kormány számára legalább olyan fontosak a vidéken élők, mint a városlakók, és hasonlóan fontos a magyarországi nemzetiségekkel való együttélés erősítése.

A politikus a többi között a kormányzat előtt álló feladatok közé sorolta a kultúrházak, temetők, elhagyott plébániák és lelkészségek megújítását.

A Magyar-Horvát Kultúra Háza a község már meglévő, mintegy 140 négyzetméteres kultúrházának 350 négyzetméteres bővítésével és felújításával készül el, a tervek szerint az év végére. A beruházáshoz a magyar kormány 80 millió forintos támogatást nyújt.

 

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt