Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.19.

16 éves lány is volt az unokázós csalók bandájában

A rendõröknek sikerült lekapcsolniuk a bandát, akik több millió forinttal verték át az idõseket.

A rendőrök egy kispesti lakásban elfogtak két férfit, akik unokázós csalásokat követtek el Budapesten.

A módszerük az volt, hogy kerületekre lebontva vezetékes telefonszámokat hívtak fel, majd a telefonáló a hívott fél rokonának, vagy barátjának adta ki magát és közölte, hogy a közeli hozzátartozójukat albánok elrabolták, fogva tartják és bántalmazzák, ezért pénzre van szüksége. Amennyiben a hívott fél hajlandóságot mutatott a pénz átadására, az elkövetők elmentek a pénzért, vagy azt egy szeméttárolóba dobatták és később vették ki onnan.

A BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói megállapították, hogy az elkövetők 16 személyt hívtak fel, közülük öt idős személytől több mint 1,5 millió forint értékben arany ékszereket, valamint hárommillió forintot csaltak ki. A nyomozók a 2019 februárjában tartott kutatáskor az elkövetők lakásán megtalálták az arany ékszereket.

Az újpesti nyomozók a Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós nyomozócsoportjának kollégáival közösen 2019. május 15-én több helyen, összehangolt kutatást tartottak, amely során mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, átutalási megbízásokat és taxi nyugtát találtak. A rendőrök még aznap Kálon elfogták a csalók 16 éves társát, aki az egyik bűncselekménynél a pénzt vette át a sértettől.

Az újpesti nyomozók a lányt csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint azonosították a 26 éves B. Szabinát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki orgazdaság vétség miatt - írta a police.hu.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért