Létrehozva: 2019.06.06.

Egyetlen adó sem emelkedik, csak csökkentések lesznek!

A jövõ évi költségvetés a családok támogatásának költségvetése lesz, és a 2020-as adócsomag is ezt támogatja.

Szerző RIPOST

A 2020-as év költségvetése a családok támogatásának költségvetése lesz, a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására jövőre rendelkezésre álló összeg – jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Ez 2010-hez képest, amikor 960 milliárd forint állt rendelkezésre erre a célra, két és félszeres emelkedést jelent.

A 2020-as költségvetés beterjesztésével egy időben a kormány benyújtotta a jövő évi adócsomagot is. És amire még nem volt példa:

egyetlen adó sem emelkedik, csak adócsökkentések lesznek.

Többek között csökken a kisvállalati adó, a szálláshely áfája, nem kell reklámadót fizetni, a feltöltési kötelezettség és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) megszűnik.

Az adórendszer alapjai nem változnak, a családi adórendszer megtartása, a négygyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentességének bevezetése mellett a gazdaság minden szereplőjének könnyebb lesz 2020-ban.

Az adórendszer továbbra is Európa egyik legalacsonyabb, 15 százalékos személyijövedelemadó-kulcsán és a családi adókedvezményen alapul, ez utóbbi

380 milliárd forintot hagy jövőre a gyermekes családoknál.

2020. január 1-től azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket szültek vagy fogadtak örökbe, és saját háztartásukban nevelték őket, az szja-mentességnek köszönhetően 15 százalékkal többet vihetnek haza a fizetésükből, ami összességében 22 milliárd forintot hagy a nagycsaládosoknál.

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van