Létrehozva: 2019.06.07.

Víz alatt hegesztenek a búvárok, így próbálják kiemelni a Hableányt

A munka csak egy pár órára akadt el, amikor egy óriási uszadékfát kellett elvinni a hajó közelébõl. A további lépésekre is fény derült.

Sajtótájékoztatót tartott a Duna partján a Terrorelhárítási Központ (TEK). Jasenszky Nándor, a Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője elmondta, víz alatti hegesztésbe kezdtek a búvárok, hevedereket húznak át a Hableány alatt.A TEK közölte, hogy amióta a munka folyik, és össze kell fogni ebben a „nagy szakmai kihívásban”, egyre inkább „egy nyelvet beszélnek a szakemberek”.

Az is kiderült, hogy szerdán kezdődtek azok a munkák, amelyek már kifejezetten a hajóroncs kiemelésére irányulnak. A búvárok most már hegesztenek és kötési pontokat alakítanak ki a Hableányon, ezek segítségével fogják majd a roncsot kiemelni.

A következőkben hevedereket fognak áthúzni a hajó alatt, ezeket fogja majd meg a Clark Ádám úszódaru, és a helyszín melletti két uszályra teszik a Hableányt. Ha a munka közben bármikor újabb holttest kerül elő, a folyamatot megállítják, és a kegyeleti szempontok kerülnek előtérbe.

A sodrás és a látási viszonyok változatlanok, a Duna pedig nem apad a kívánt mértékben – hangzott el a tájékoztatón.

origo.hu

Símaszkos fiatalok kerültek életveszélybe a 4.es, 6-os villamoson - videó

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Még a HVG-s szakértők is kiröhögik Magyar Péter meséjét az internetblokkolásról

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

mandiner.hu

Navracsics Tibor rendkívüli bejelentést tett az uniós megállapodás ügyében

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!