Létrehozva: 2019.07.23.

Babaváró hitel: mindenki a 10 millióra hajt

Lázban égnek azok a párok, akik jogosultak a babaváró hitelre, mindenki kalkulál, számításba veszi a lehetõségeit. Eddig több mint háromezren nyújtották be igénylésüket, 1300 pár már meg is kapta az összeget.

Csak a bank360 oldalán több mint 13 ezer pár végezte el a babaváró hitel kalkulációját.

Itt az összes bank ajánlata megtalálható, aki már folyósítja a támogatott kölcsönt.

A legtöbb pár egyelőre abban biztos, hogy egy gyermeket szeretne, a bank360 oldalán az érdeklődők 74 százaléka az első születendő gyermek várható érkezését adta meg. 18 százalék tudja, mikorra tervezi a második babát, 8 százalék pedig a harmadik születendő gyermek érkezését is megtippelte.

A fiatalok azt tartják a legjobbnak, hogy amikor megszületik a baba, három évre felfüggesztik a törlesztést, így éppen abban az időszakban, amikor az édesanya – esetleg később az édesapa – otthon van a kicsivel és kevesebb a bevétel, nem kell törleszteni. Azok között, akik egy születendő gyermekkel kalkuláltak, vannak, akiknek már van gyermekük és a második, harmadik után vennék fel a babaváró hitelt, hiszen ebből a szempontból a július 1. után születendő utódok számítanak.

Érdekes, hogy sokan kalkulálnak gyerek nélkül is, valószínűleg azért, mert szeretnének tisztában lenni azzal, mire számíthatnak, ha elmarad a gyermekáldás. Ha a pár orvosi papírokkal igazolja, hogy önhibájukon kívül nem született gyermekük öt éven belül, akkor nem kell egy összegben visszafizetniük a kamattámogatást, ellenkező esetben viszont igen, és a hitel piaci kamatozásúvá válik.   

Mivel a bankok a házaspár nettó összjövedelmével számolnak, a kalkulációnál is ezt kell beírni. Olyanok is érdeklődnek a támogatott kölcsön iránt, akik egyelőre csak 70 ezer forintos havi jövedelemmel rendelkeznek, de milliós jövedelműek is. A kalkulálók 20 százalékának a jövedelme 150 ezer forint alatt van, de minden második 250 ezres vagy annál nagyobb jövedelemmel számol, az átlag 269 ezer forint. Ha a párnak nincs más adóssága, ezzel megkapja az áhított tízmillió forintot. A legtöbben ugyanis a maximumot szeretnék kérni: a kalkulációk alapján az átlagos hitel, amit szeretnének felvenni, 9,1 millió forint. Jellemzően a kis jövedelműek kalkulálnak kevesebb hitellel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára