Létrehozva: 2019.07.19.

Szemétkednek a bankok a babaváró hitelesekkel

A Ripost tesztelte a rendszert, 6 bankba mentünk el ügyfélként megnézni, hogyan mûködik a babaváró hitel a gyakorlatban. Eddig 2400 pár babaváró hitelkérelme érkezett be az államkincstárhoz, de jóval többen érdeklõdnek és kezdték meg az ügyintézést.

A fiatal párok 88 százaléka a maximális 10 millió forintot szeretné felvenni, és főleg ingatlanvásárlásra, házfelújításra, autóvásárlásra költené. De kiderült: a bankban kellemetlen meglepetés érheti őket, egyes pénzintézetek újabb és újabb feltételeket támasztanak, és inkább a drágább hitelek felé terelnék az érdeklődőt.

A %Ripost% munkatársa érdeklődőként felkeresett hat bankot. Mindenütt lehet babaváró sorszámot húzni és öt percen belül sorra kerültünk. Az OTP-nél és a K&H-nál azt mondtuk, a férj 240 ezer nettót keres, a feleség utolsó éves egyetemista, adósságuk nincs. Mindkét helyen csak 8 millió forintot adtak volna, dacára annak, hogy a 240 ezer forintba bőven belefér az 50 ezres törlesztő, ráadásul feltételezhető, hogy egy év múlva a feleség vagy dolgozni megy, vagy babát szül – mindkét esetben javul a hitelkondíció.

Az Ersténél, a CIB-nél, az MKB-nál és a Raiffeisennél is azzal jelentkeztünk, hogy 240 ezer forint a pár összjövedelme, de különböző kondíciókra is rákérdeztünk. Egyedül a Raiffeisennél éreztük azt, hogy örülnének, ha őket választanánk, jóváírási akcióval is kecsegtettek: ha az első 5 évben teljesítjük a feltételeket, a bank jóváírja a kezességvállalási díj bizonyos százalékát.

A többi helyen az volt az érzésünk, hogy szívesen vennék, ha más hitelterméket is igénybe vennénk a babaváró mellett. Aprólékosan kikérdeztek, milyen meglévő hiteleink, törlesztőink lehetnek, beleértve a folyószámlahitel és hitelkártya keretet is. Az egyik helyen azt mondtuk, van részletre vett bútorunk, de három hónap múlva lejár a törlesztés, mégis beleszámították a jövedelemarányos törlesztési mutatóba. Az Ersténél azt mondták, náluk kell számlát nyitnunk, hiába van már kettőnknek két számlavezető bankunk, és mindkettőnknek 23 éven felülinek kell lennünk. Rákérdeztek arra is, mennyi idős a férj, mert a futamidő végéig nem töltheti be a 70. életévét. Mivel ők maximum 180 ezer forintos jövedelmet várnak el a 10 milliós babaváróhoz, azt mondták, a 240 ezres jövedelemmel szinte biztosra mehetünk. Az MKB Bank ügyintézője azt javasolta, hogy a leghosszabb futamidőt válasszuk, mert akkor nagyobb eséllyel megkapjuk a 10 milliót kisebb jövedelemre is.

Ha te is kíváncsi vagy arra, hogyan terelgetnek drágább hitel felé és milyen feltételekkel szűrnek meg minket a bankok, ha kíváncsi vagy azok tapasztalataira, akik már jártak a bankban, akkor keresd pénteken a %Ripost% napilapot az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára