Létrehozva: 2019.08.07.

Már nem keresik a tegnap eltűnt budapesti jogásznőt

Nyomkövetõ kutyákkal is keresték azt a jogásznõt, akinek kedden nyoma veszett a Péterfy Sándor utcai kórházból. A Ripost észrevette, hogy a rendõrség nemrég levette a körözési listáról, ami azt jelentheti, hogy megtalálták. A rendõrség azonban továbbiakat nem közölt.

Elegáns és sikeres – mindenki így jellemzi azt a 47 éves jogásznőt, akinek kedden nyoma veszett a Péterfy Sándor utcai kórházból. A %Ripost% információi szerint a toxikológiai osztályra szállították, mert öngyilkosságot kísérelt meg, de onnan kisétált pizsamában és papucsban. Dr. P. Erikát nagy erőkkel kereste a családja és a rendőrség.

„Hétfőn délután talált rá a fia a lakásban”

– árulta el a %Ripost%-nak a család egyik közeli barátja.

„Alkoholt ivott és nagy mennyiségű gyógyszert szedett be. A fia az utolsó pillanatban rátörte az ajtót és hívta a mentőt, beszállították a Péterfybe. Ott rendbe hozták a pulzusát, de az orvos át akarta vitetni a pszichiátriára, ezért megszökött. Több ismerőse is látta az utcán papucsban és pizsamában, de nem hitték el, hogy az az elegáns és okos nő, akinek ismerik, ennyire zavart lehet, így csak utólag tudatosult bennük, hogy Erikát látták. Mivel nincsenek nála iratok és telefon, nagyon féltjük, mi, barátok segítünk a családnak megkeresni. A rendőrség is keresi, nyomkereső kutyákat is bevetettek. Megtalálták a bérelt lakásában, de elrohant, mielőtt a rendőrök segíthettek volna rajta. Attól tartunk, nincs magánál, ezért mihamarabb meg kell őt találnunk!”

A %Ripost% információi szerint a jogásznő hónapok óta depresszióval küzd, mivel a férje hosszabb idő óta beteg, közel egy éve kórházban van. Lapunk beszélt az asszony fiával is.

- Nem adjuk fel, folyamatosan keressük az édesanyámat

– mondta az aggódó Vincent.

– Külföldre nem mehetett, mert otthon hagyta az útlevelét, de semmi sincs kizárva. Borzasztó ez számomra, szeretném, ha mihamarabb hazajönne.

Nemrég a rendőrség levette a körözési listáról P. Erikát, amiből arra lehet következtetni, hogy megtalálták. A rendőrség azonban nem ad több információt.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!