Létrehozva: 2019.08.21.

Most közölték: a szétválasztott sziámi ikerpár másik tagja, Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét

A 33 órás maratoni végső szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét.

A speciális vírusos láz után – amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette – immáron mindkettejük állapota stabil. Rukaya kinyitotta a szemét ma, míg testvére, Rabeya már egész mondatokban beszél és szájon át étkezik. Sőt, édesanyjuk is ölbe veheti már – írta a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.

Képünkön bal oldalán Rabeya mosolyog, jobbra pedig Rukaya látható, miután önállóan kinyitotta a szemét. Fotó: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány vezető orvosai – Dr. Pataki Gergely, a szétválasztó műtétsorozat fő koordinátora, a végső szétválasztást vezető Dr. Csókay András, és az aneszteziológiai team vezetője, Dr. Csapody Marcell – augusztus 18-án érkeztek vissza Bangladesből, és még aznap sajtótájékoztató keretein belül informálták a média képviselőin keresztül a hazai érdeklődőket a több mint másfél éve tartó “Operation Freedom” eddigi mérföldköveiről az ikrek jelenlegi státuszáról a Szent János Kórházban.

„Rabeya és Rukaya állapotából előreláthatólag 3-6 hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni” – mondták.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak