Létrehozva: 2019.08.02.

Változás jön, a reptér környékén élők maguk is tehetnek a zaj ellen

Újabb részletek derültek ki: zajmérõ eszközöket osztanak, adott esetben pedig bírságot fizettetnek a légitársaságokkal.

„Éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett,

a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek észak-nyugati irányban” – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A XVIII. kerületben zajmérő eszközt osztanak, hogy a lakók is mérhessék a repülők hangerejét, a szigorítást megszegő légitársaságok pedig hatalmas bírságra számíthatnak. A fix zajmérő pontokat is megduplázzák, ezeknek a méréseit pedig egy mindenki által elérhető rendszerbe töltik fel.

Éjfél és hajnali 5 óra között a repteret csak délkeleti irányból közelíthetik meg a gépek, így nem a főváros felett repülnek majd át. Az utóbbi hónapok problémája főként a III., XIV. és XVIII. kerület lakóit érinti, ahonnan az eddigi panaszok jelentős része is érkezett: a legjellemzőbbek az álmatlan éjszakák, az amortizálódó ingatlanok és az egész éjjel vijjogó autóriasztók.

A légitársaságokra kiszabott büntetések a Budapest Airporthoz folynak be, de a pénzt csak a zajkárosultak megsegítésére lehet elkölteni, zajvédő burkolatokra és nyílászárócserére. A javaslatokat augusztus 15-én hagyják jóvá, onnantól 2 hónap türelmi idő lesz, mielőtt érvénybe lépnek.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra