Létrehozva: 2019.09.21.

Borzalmas állapotban kerültek a debreceni kórházba a gyerekek

54 diák került kórházba Debrecenben szalmonella-gyanúval.

Az elmúlt három napban 54 gyereket láttak el a Debreceni Egyetem (DE) szakorvosai feltételezett szalmonellózis gyanújával – közölte az egyetem klinikai központjának elnöke szombaton.

Berényi Ervin közleménye szerint 44 gyermek a klinikai központ gyermekklinikájára, 10 pedig a Kenézy Gyula egyetemi kórház infektológiájára került.

„Az elmúlt 24 órában mindenkinek stabilizálták az állapotát, senki sincs életveszélyben. Ketten már hazamehettek, a jövő héten pedig valószínűleg a többiek is hazatérhetnek” – jelezte a professzor.

Az egyetem korábbi közleménye szerint a gyerekek súlyosan kiszáradt, de nem életveszélyes állapotban hányással, hasmenéssel, magas lázzal kerültek kórházba. A tömeges megbetegedés okainak tisztázása folyamatban van.

Az egyetem közleménye nem említi, de korábbi sajtóértesülések szerint a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai lettek tömegesen rosszul.

A hajdú-bihari kormányhivatal azonnal étel- és tisztasági-, illetve járványügyi diagnosztikai vizsgálatokat rendelt el az ügyben, a laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Azt még nem tudni, hogy a megbetegedést mi okozta, mindenesetre az iskola épületét fertőtlenítették. A tömeges megbetegedés miatt nem rendeltek ez iskolaszünetet, a konyha is működik – jelezte a sajtónak Bujdosó Tibor iskolaigazgató.

 

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak