Létrehozva: 2019.09.18.

Később indultak útnak idén a költöző madarak, megvan az oka

Egyre később vonulnak és egyre korábban érkeznek vissza Magyarországra a költöző madarak. Zoltán, a gemenci erdőben költő, egyetlen magyar, jeladóval felszerelt fekete gólya is csak hétvégén repült el, mostanra Törökországban járhat. A szakemberek szerint egyre több egyed marad itthon.

Az utóbbi évtized klímaváltozása befolyásolja a költöző madarak viselkedését is, ez megnyilvánul mind a vándorlási, mind a táplálkozási szokásaikban. Korábban már augusztus 20. után elrepültek, de mivel idén sokáig kitartott a nyárias idő, jóval később keltek útra a gólyák. Zoltán, a gemenci erdő fekete gólyája, amelyik GPS-jeladóval van ellátva, minden évben a Közép-Afrikai Köztársaságban telelt, és feltehetően most is oda igyekszik, de csak múlt hétvégén indult útnak.

„A gólyák szokás szerint augusztus második felében kezdik a vonulást a melegebb helyekre, ám nálunk is tapasztalható, ami eddig csak a Dél-Spanyolországban fészkelő gólyákra volt jellemző, hogy nem repülnek el télire” – mondta el Végvári Zsolt, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában.

Fotó: MTI

A Ripost kérdésére Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület szóvivője megerősítette: a klímaváltozás jelentősen befolyásolja a gólyák viselkedését.

„A madarak korábban elrepültek egészen Afrikáig, ám az utóbbi években egyre több egyed megelégszik Kis-Ázsia vagy Izrael éghajlatával” – mondta a szakember. – „Egyre később hagyják el Magyarországot, és tavasszal egyre korábban térnek haza.”

Fotó: MTI

Ennek hátterében nemcsak az áll, hogy egyre enyhébbek a telek és így több táplálékot találnak a téli hónapokban is, hanem az, hogy Afrikában egyre nagyobbá válik a szaharai-övezet, így a madaraknak egyre többet kell repülniük táplálék, víz és pihenés nélkül ahhoz, hogy elérjenek az áttelelő helyükre. Ez a fiatalabb, gyengébb egyedeket megtizedeli.

Ne etessük az itthon maradottakat!

Mindkét szakértő egyetért abban, hogy az itthon maradt gólyákat nem szabad etetni, fontos, hogy maguktól találjanak élelmet. Ha mégis etetik őket, akkor megnövelik a gyengébb egyedek szaporodásának esélyét, vagyis gyengítik az állományt. Más a helyzet, ha sérült, életképtelen madarat találunk, ebben az esetben a madármentőket érdemes értesíteni, akik szakszerű gondozásba veszik a rászoruló állatot.

Kampánnyal követik 7 vonuló faj útját

A Magyar Madártani Egyesület is csatlakozott egy nemzetközi kampányhoz, amelyet itthon #aHősHetes névvel indítottak el. A fehér gólyák, a parlagi sasok, a vadgerlék, a fürjek, a darázsölyvek, a barátposzáták és a dögkeselyűk vonulását lehet követni a kampányban résztvevő országok beszámolói alapján a https://flightforsurvival.org/ honlapon.

 

Fotók: MTI, Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra