Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.21.

Megdöbbentő magyarázatot adott a 11 éves késelő: ezért szúrta meg az asszonyt

Bicskával vett elégtételt állítólagos sérelmeiért egy középkorú asszonyon.

Szerző Ripost

A jászapáti általános iskola előtt szirénázva fékezett a rendőrautó, a sulipadból elvezetett diákkal kapcsolatban csak sorjáznak a nyugtalanító kérdések.

A zsaruk az egyik tanulóért, D. Zsigmondért jöttek, a fiú ugyanis pár órával korábban combon szúrta egyik utcabelijét, egyben rokonát, Gizikét. Az asszonyt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, Zsigát előállították.

A fiú családja otthonában fogadta a Bors munkatársait. Zsiga a kezét tördelve, szo­morúan meredt maga elé, jól tudja, hogy milyen súlyos dolgot művelt.

„A piac környékén sétáltam. Aznap a nagymamámtól és apukámtól is kaptam zsebpénzt, ebből vettem reggel a bicskát – idézte fel az ominózus napot Zsiga. – Útközben találkoztam össze Gizivel, aki nagyon csúnyán beszélt velem. Először azt kérdezgette, hogy miért vagyok itt, hogy merek én idejönni. Pedig én csak iskolába mentem – vonta meg a vállát a fiú. – Nem értettem, hogy miért beszél ilyen bántó dolgokat. Olyanokat mondott, hogy a családomat érje baleset, az apukámat és a kishúgomat is – mondta Zsiga, aki állítja: háromhetes testvére megátkozásakor robbant ki belőle a düh. – Elborult az agyam, ahogy meghallottam, mit mond a kishúgomra, mielőtt átgondolhattam volna, mit teszek, odaböktem a bicskával”.

Az asszony és a 11 éves támadó tekintete egy pillanatra még találkozott egymással, majd Gizella azonnal összecsuklott. Zsigmond ezután otthagyta az asszonyt, iskolába ment.

„A suliban gyorsan vert a szívem, bűntudatom volt. Tudtam, hogy rossz dolog történt” – mondta lesütött szemmel Zsiga.

Hamarosan a rendőrök is megérkeztek az iskolába, és a kapitányságra szállították a fiút. Kiderült: Gizikét veszélyes he­lyen, a combján érte a szúrás, súlyos sérülésekkel vitték kórházba. Egy combot ért szúrástól akár el is vérezhet az ember. Mivel támadó és áldozata alig három háztömbnyire él egy­mástól, sőt távoli rokonok is, az ut­cában pattanásig feszült a helyzet.

Az áldozat édesanyja állítja: a lánya sosem bántott volna gyerekeket.

„A lányom szellemi fogyatékos és súlyosan epilepsziás, de a gyerekeket kedveli, még cukorkát is szokott adni nekik. Azonban sokan gúnyolják a betegségei miatt, megesik, hogy meg is dobálják, amikor vízért megy a kútra. Szerencsére nemsokára hazajöhet a kórházból, sokkal jobban van” – mondta az anyuka. Hozzátette: nem szeretnék, hogy Gizi ilyen közel éljen a támadójához.

„A legszívesebben elköltöztetnénk őt. Vagy a fiút zárják be!” – követeli az anya.

Zsiga beismerte tettét, semmit nem tagadott a rendőröknek.

„Nagyon szeretem a kistestvéremet, érte bármit megtennék, de Gizi megátkozta őt – mondta elszántan a húga mellett álló kisfiú. Zsiga csupán attól fél, hogy elszakítják Lilikétől. – Mi van, ha a kistestvérem nem ismer majd fel?” – aggodalmaskodott a kisfiú.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István