Létrehozva: 2019.09.20.

Mindent kipakolnak az egyenruhások

Új őrület terjed a magyar és néhány külföldi ország egyenruhásainak körében, mellyel villámgyorsan letarolták az internetet! Kipakolják a földre a szirénás autók teljes felszerelését, majd megfotózzák a magasból, és kiteszik az internetre. Így szeretnék megmutatni nekünk, mennyi mindenre van szükség egy szirénázós, villogós kocsiban, hogy elláthassák feladatukat.

Nálunk a Fejér megyei zsaruk és a rendőrség Instagram-oldala volt az úttörő: világszerte egyre több egyenruhás testület tölt fel a közösségi profiljára olyan különleges fotót, amin egy-egy villogóval és szirénával felszerelt jármű köré kipakolják, hogy mi mindent rejt a kocsi – beleértve a személyzetet is, akik „kifekszenek” a kocsijuk mellé – így lett a magyar készenléti rendőrökből fekvőrendőr… A hazai testületek is rákaptak a Tetris Challenge, azaz a Tetris Kihívás elnevezésű játékra. A kampány célja a poénon túl, hogy egy átlagember is belásson egy kicsit a kulisszák mögé, hogy megtudjuk: mégis mért járnak olyan nagy járművekkel a rendőrök, a mentők, tűzoltók vagy akár az állatmentéssel foglalkozók.

„ Ez egy remek kezdeményezés, hiszen megmutathatjuk, hogy milyen sok dologra van szükség ahhoz, hogy végezhessük a feladatunkat. A Ford Transitunkba nem csak pórázokat, szájkosarakat, befogó hurkokat, némi jutalomfalatot és vizet teszünk be, mint egy egyszerűbb járőrautóba, hanem különleges eszközökre is szükség van„ – magyarázta lapunknak Pataki Gábor, az Újpesti Állatmentő Liga vezetője.

Az újpestiek furgonjában szinte minden van, amire szükség lehet, így menthetnek akár földön, vízen vagy a levegőben. A különleges szerszámok mellett a napi rendszerességgel riasztott furgonban van gumicsónak, különleges hordágy, állatok mentésére alkalmas defibrillátor, sőt még hegymászó felszerelés is, de akár a rendőröknek is tudnak segíteni egy rázósabb esetnél a „csibészbundával”, amivel olyan helyekre lehet behatolni, ahol elvadult, harapós állatok vannak.

„Igazából jó látványt nyújt egy ilyen kipakolt autó, de arra is jó, hogy ellessük máshonnan, hogy mire lehet még szükségünk. Például amikor egy tűzoltósági „Tetris-fotót” láttunk, és volt rajta egy speciális mentőpárna, mi is megrendeltük magunknak ”– mesélte az állatmentők vezetője.

Nálunk – egyelőre úgy tűnik – az Újpesti Állatmentő Liga járgányába pakolták be a legtöbb eszközt, hasonló fotókat már a rendőrök, mentők és tűzoltók is töltöttek fel. Itthon a Készenléti Rendőrség járőrei kezdték az őrületet a rendőrség Instagramján, a Volkswagen járőrkocsi mellé pakoltak ki a rohamöltözéktől kezdve a gépkarabélyon át az autókat terelő bójákig mindent. A készenlétisek kihívták a Fejér megyei autópálya rendőröket, akik eleget téve ennek, maguk is feltették a saját fotójukat, de azóta posztolt már az Országos Mentőszolgálat és a katasztrófavédelem is saját fotót.

Újpesti Állatvédők:

A hatalmas Ford Transitba sok dolog belefér a gumicsónaktól a harapásálló bundáig, szükség esetén a 230 voltot is biztosítja a jármű az elektromos eszközök működéséhez.

A színfalak mögött: így készült a Tetris-fotó az állatvédők speciális emelőkosaras teherautójáról.

Magyar mentők:

A vadiúj Merci mellé pakoltak ki mindent.

Magyar katasztrófavédők:

A tűzoltóság furgonjából a több fajta létra, a védőfelszerelés, a feszítővágó és persze a több palack poroltó sem hiányozhat.

Magyar készenléti rendőrség:

Nem meglepő, hogy a Volkswagen terepjáróban gépkarabélyok és rohamfelszerelés is található…

Magyar autópálya rendőrök

A Skodában kell, hogy legyen több forgalomterelő bója és persze minden, ami egy baleseti helyszíneléshez kell. De biztos, ami biztos, egy-egy golyóálló mellényt is bepakoltak a csomagtartóba.

Holland vízimentők

Ők egy nagyobb vízi járművel pózoltak egy fotóra. Nem csoda, hogy rengeteg kötél is van a fedélzeten.

Tajvani kutyás drogkeresők

Egy kiképzőegység tett ki egy fotót a felszerelésükről. Azt értjük, hogy mit csinál az eb, de a fűnyíró vajon miért kell? Így végeznek egy drogmezővel?

 

 

 

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak