Létrehozva: 2019.10.04.

A boltokban már megkezdődött a karácsonyi őrület!

Még alig van október, de máris öntik ránk a karácsony-érzést a kereskedők. Egyre nagyobb bizniszt csinálnak a vásárlási őrületből, és egyre előrébb hozzák a szezont…

Bár a hidegfront már megérkezett, de fagyokról szó sincs, még az iskolák őszi szünetéig is van hátra majdnem egy hónap, nemhogy a Mikulásig vagy a szentestéig – nem mondhatni, hogy dühöng a karácsonyi hangulat… Az üzletláncok mégis úgy csinálnak, mintha máris nyakunkon lenne az ünnep!

Idén is a KIK nyitotta meg a szezont, döbbenetes módon már júliusban! A főleg ruhákat és lakástextilt, kiegészítőket, játékokat kínáló üzletlánc boltjaiban már a nyár közepén végén kirakták a karácsonyi holmikat, rögtön a Helloweennel együtt. Amikor megkérdeztük egy eladótól, hogy miért, azt mondta: ők akarnak lenni az elsők…

A Kika bútoráruházakban már teli vannak a polcok karácsonyfadíszekkel, Mikulás-figurákkal, ünnepi díszpárnákkal, havas tobozokkal.

 

A Müller drogériákban pedig máris kiemelt helyen sorakoznak az adventi naptárak, karácsonyi süteményes fémdobozok, valamint a különféle csokimikulások. Utóbbiak között egyébként már nem csak klasszikus, piros-fehér ruhás és sapkás, de vagány, napszemüveges, a mobiljáról fejhallgatón keresztül feltehetően karácsonyi dalokat hallgató változat is kapható…

De már az interneten is tobzódik a karácsony: a Praktiker honlapján már most halomban állnak a műfenyők a fehértől az aranyon át a hagyományos egyszínű, illetve havas örökzöldig hasonlóképpen a mukaracsonyfa.hu oldalig, amely már „szezon előtti kiárusításban” árulja a fákat.

Az akció lapzártánkkor még 3 napig tartott – ez azt jelenti, hogy náluk vasárnap után már itt a karácsonyi szezon?

Több városban már szerelik a karácsonyi díszeket

Az első karácsonyi égősorokat már felszerelték a fővárosban, az Andrássy úton. Budapesten 200 fenyőfa díszkivilágítására és 60, közvilágítási oszlopokra felszerelendő fénymotívumra írtak ki pályázatot a napokban, ezek majd novemberben kerülnek ki.

 

Debrecenben is már darus kocsiról szerelik az idei karácsonyi ünnepek esti díszkivilágításának füzéreit. A haon.hu beszámolója szerint azért kezdték el már ilyen korán, mert nagyon nagy méretű lesz a dekoráció idén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz