Létrehozva: 2019.10.12.

A teszetosza, hazudozó Karácsony Gergely sorra követte el a baklövéseket

Lépten-nyomon nevetséges hibákat követ el, ami bizonyítja, hogy a zuglói polgármester gyenge, tájékozatlan ember, aki politikusnak teljesen alkalmatlan.

Karácsony Gergely az elmúlt öt évben nem tudott eredményeket felmutatni, rendre bizonyítja alkalmatlanságát Zuglóban is, ahol minden egyes beruházás hatalmas botrányba fulladt.

Nem kell messzire menni, emlékezzünk csak a napi egymillió forint veszteséget termelő parkolási rendszerre. Arra a parkolási rendszerre, aminek egyetlen lényegi eleme a pénz beszedése lenne a meglévő parkolóhelyekért... De az alkalmatlan Karácsony még ebből is veszteséget csinált. Ígért utána már persze ingyenes parkolást a zuglói lakosoknak, de ebből a mai napig nem lett semmi.

A Pillangó park felújításánál is csak visszaéléseket és sikertelenséget tudott felmutatni. A közbeszerzési eljárást eleve úgy írták ki, hogy azt csak egy baráti cég kaphassa meg – hiszen így lehet folytatni a mutyigyanús ügyleteket, amiben – ahogy az Karácsony őszödi beszédéből kiderült – a helyi szocialisták, Tóth Csaba vezetésével, nagy rutinnal rendelkeznek.

Karácsony pedig szemet hunyt a visszaélések felett.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, Karácsony pénteken nagy mellénnyel kérkedett azzal, milyen jól is áll Zugló, hiszen 3 milliárd van a számlán.

A gond ezzel a kijelentéssel csak annyi, hogy Tarlós István csütörtökön jelentette be, hogy szerdán utalták el az iparűzési adóból járó 3,8 milliárd forintot a kerületnek.

Vajon hová tüntette el Karácsony két nap alatt azt a 800 millió forintot, ami hiányzik az utaláshoz képest?

Már összeszedtük Karácsony Gergely bénázásait, amelyek közül talán a legjellemzőbbek azok voltak, amikből kiderül, hogy Karácsonynak fogalma sincs arról, hogy a városban, ahol él, mi merre található és egyáltalán mi történik.

Szerinte Csepel Észak-Pesten van, de arról sem volt fogalma sem, hogy az általa „vezetett” Zugló emblematikus helye, az Örs vezér tér a saját önkormányzata tulajdonában áll... Ahogy a Nemzeti Múzeum helyét sem tudná megmondani (segítünk: a Múzeum körúton van és nem a Városligetben).

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

hirtv.hu

Kötelező katonai szolgálatot akarna bevezetni Manfred Weber az egész EU-ban

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle