Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.05.

Orvosi bravúr: debreceni siket kisfiúk hallását adták vissza

Már hallja a hangokat az a két gyermek, akiket augusztusban műtöttek meg a Debreceni Egyetemen. Mint arról a Ripost beszámolt: Magyarországon először ültettek be hallásjavító implantátumot két siket kisgyerek fülébe az egyetem orvosai. Határtalan az öröm!

Hazánkban elsőként egy másfél, valamint egy három és fél éves kisgyermek kapta meg a legmodernebb hangfeldolgozási technológiát alkalmazó belsőfül-implantátumot, ami a beszédfejlődést is jelentősen segíti. Enélkül a két gyermek valószínűleg egész életében siketnéma maradt volna. Most, a beavatkozás után hat héttel a műtéti terület már nem érzékeny, így bekapcsolták a készülékeket. A nagyobb gyermek, Varjú Benjámin az implantátum bekapcsolásakor azonnal érzékelte a külvilág hangjait. Első hangélményéről videó is készült.

„Minden gyermek máshogy reagál az első hallásélményre” – mondta Rezes Szilárd Gyula, a Debreceni Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója.

„Benjámin nagyon együttműködő és türelmes volt. Koncentrált, figyelte, hogy mi történik, és a viselkedéséből egyértelműen kiderült, hogy hallja a hangokat.”

A másik kisgyermeknél is bekapcsolták az implantátumot és a Ripost információi szerint már ő is hall, de mivel még csak másfél éves, természetesen másként zajlik vele a kommunikáció.

A dániai Oticon Medical implantátumát a cég lengyel szakembere, Robin Turek és Kunkli Ferenc, a Debreceni Egyetem elektrofiziológiai mérnöke közösen állította be a gyerekeknek. A hallókészülék bekapcsolása után fokozatosan erősítették fel a hangot, növelték a hangerőt. A szakemberek azt figyelték közben, hogyan reagál az érintett gyermek. Először a minimális hallásküszöböt állították be, a szemmozgás és a magatartás változása alapján.

„A hallásélményt kiváltó elektromos stimulációt úgy állítjuk be, hogy az komfortos legyen a gyermeknek, azaz hallja a hangot, de ne érje el azt a küszöböt, ami már kellemetlen számára” – magyarázta Kunkli Ferenc. A hallókészüléket egy éven át havonta hozzáigazítják a változó hallásküszöbhöz és komfortszinthez. Ez azért szükséges, mert ahogy fejlődik a gyermek, fokozatosan egyre jobb lesz a hallása. A beszédtanulás várhatóan még hosszú folyamat, de Benjámin és kis sorstársa az új módszernek köszönhetően úgy élhet, ahogyan fogyaték nélkül született társaik.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István