Létrehozva: 2019.11.07.

„Hatalmas csoda, hogy még él” – mondták az orvosok a férfinak

Nagy összefogás kezdődött a Facebookon egy újmohácsi családért. Minden egyes nap a túlélésért küzd Láng Barbara és élettársa, V. Csaba, miután balszerencsék sora érte őket az évek során.

A pár küzdelmei 5 éve kezdődtek, amikor az orvosok kétoldalú agydaganatot állapítottak meg Csabánál, ami miatt bármikor beállhat nála az agyhalál. A férfi ráadásul később sztrókot kapott, ami ráment a beszédére, cukorbeteg, izomsorvadásban szenved, valamint keringési zavarok után a lábát is amputálták.

„Csabát nem műtik meg, mert 50-50 százalék az esély arra, hogy felkel-e a műtőasztalról. Az orvosok 3 éve azt mondták, búcsúzzak el tőle, most pedig, hatalmas csoda, hogy még él. 24 órán át vele kell lennem, így dolgozni sem tudok. Megterhelő és fárasztó, hogy napi szinten az ellátása mellett még a háztartást is vezetem” – mondta a Ripost-nak fájdalommal a hangjában Barbara.

A pár, bár szeretetben él, abból nem tud megélni: a fogyatékossági támogatásból és az ápolási díjból tüzelőre már nem jut pénz. Január 20-án ráadásul lejár a bérleti szerződésük, amit krízishelyzetre kaptak az önkormányzattól, így utcára is kerülhetnek. Barbara, utolsó elkeseredésében most a közösségi oldalon kért segítséget.

„Leginkább tartós élelmiszerre és tüzifára lenne szükségünk, amiből már csak egy hétre elegendőnk van. Emellett az amputálás után Csabának fontos lenne a tiszta környezet, így a tisztálkodó- és tisztítószereknek is nagyon örülnénk” tette hozzá Barbara. A párért hatalmas összefogás indult a Facebookon: posztjukra egy-két óra alatt ezernél többen is reagáltak, és rengetegen küldenek nekik tűzifára és tisztítószerekre valót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk