Létrehozva: 2019.11.07.

Még sosem nyitott ilyen korán a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Európában először a magyar fővárosban kezdődik meg az ünnepi szezon, és ha megússzuk az esőt, akkor tavaszias időben. A Vörösmarty tér mellett a Deák téren és a Vámház körúton is kaphatók lesznek a zsűrizett kézműves termékek és az ünnepi gasztronómiai különlegességek.

Európa legjobb 20 karácsonyi vására közül elsőként a Vörösmarty téri nyitja meg kapuit most pénteken. Ha minden igaz, tavaszias időnk lesz: eső- és fagymentes, 15 fokos csúcshőmérsékletű pénteket jósol a Köpönyeg.hu meteorológiai portál péntekre, de szombaton akár még 20 fok is lehet. Vagyis kellemes, de egyáltalán nem télies időben nyithat meg a Vörösmarty téri Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár.

Fotó: mti

A Big 7 Travel internetes utazási portál ranglistáján szereplő helyszínek közül szintén korán, egy héttel a budapesti után, november 15-én nyit Svédországban, Göteborgban, illetve Észtországban, Tallinnban a karácsonyi vásár. A finnországi Helsinkiben Mikulás napján, a holland Amszterdamban pedig majd csak december 13-án tárja ki kapuit az ünnepi vásár.

Szerdán – kihasználva, hogy nem esett az eső – gőzerővel dolgoztak a munkások a budapesti Vörösmarty téren, hogy gond nélkül megnyithasson pénteken a 2019-es Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár.

 

 

S hogy mi mindenre lehet majd számítani? Mintegy 20 mesterség 120-nál is több kézművese kínálja zsűrizett, minőségi portékáit. A finom ételekre vágyókat minden héten más és más hagyomány szerinti különlegességekkel várják – az első hét Szent Márton hete lesz.

Fotó: mti

Idén 3 méternél is nagyobb átmérőjű adventi koszorút állítanak, melyen december első négy vasárnapján – ünnepélyesen, egy angyali kórus kíséretében – újabb és újabb gyertyát gyújtanak majd meg. 2019-ben is számíthatunk a Gerbaud Ház nagy sikernek örvendő fényfestéseire, melyek segítségével nem csak ünnepi díszbe öltözik, de szinte életre kel az impozáns épület.

Fotó: mti

A finn mikulás, Joulupukki is tiszteletét teszi majd a Vörösmarty téren, a színpadon a számtalan zenei stílust képviselő előadók mellett a gyerekeket bábszínház és zenés-táncos előadások szórakoztatják majd. A családoknak kézműves játszóház teheti még emlékezetesebbé az idei adventet a belváros szívében.

 

Budapesti helyszínek és időpontok

V. kerületi Városháza park, Advent Budapesten – Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár: november 29-december 29.

Bazilika, Adventi ünnep, november 22-január 1.

Advent Óbudán, a Fő téren: november 29-december 23

Gozsdu Karácsonyi Vásár: december 6-24., kerület, Corvin tér 8., Karácsonyi Ünnepváró Vásár – Hagyományok Háza, december 7–16.,

Várkert bazár, Advent, december 1., 8., 15., 22.,

WAMP design vásár, II. kerület, Kis Rókus utca 16-20. (Millenáris, B csarnok) – karácsonyi vásárok, december 8., 15., 22.,

 

Vidéki helyszínek és időpontok

Győr, Széchenyi tér, november 29-december 23.

Debrecen, Kossuth tér, Piac utca, november 23-december 23.,

Eger, Dobó tér, Gárdonyi tér, Végvári vitézek tér november 23-december 24.

Kecskemét, Főtér, november 30.-január 1.,

Miskolc, Szent István tér, december 1–24.,

Nyíregyháza, Kossuth tér december 1–január 1.,

Pécs, Széchenyi tér, november 29-december 24.,

Sopron, Fő tér, Várkerület, november 30-december 22.,

Székesfehárvár, Városház tér november 30-december 22.

Szeged, Dóm tér, Széchenyi tér, Dugonics tér, november 29-december 24.

Szolnok, Kossuth tér, november 25-december 31.,

 

 

Európa is készül az ünnepi forgatagokra

Bécs, Városháza tér, november 15–december 26.,

London, Hyde Park november 21–. január 5.,

Berlin, Gendarmenmarkt november 25-december 30.,

Róma, Piazza Navona, december 8–január 6.,

Prága, Vencel tér, november 30-2020- január 6.,

Krakkó, Főtér, november 29–2020. január 7.,

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

mandiner.hu

Ezért a négy fegyverért mindet megadnának az ukránok

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

mandiner.hu

Kukoricaligába igazolt a magyar labdarúgó-válogatott hőse

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!