Létrehozva: 2019.11.17.

Senki sem segített a HÉV-en molesztált kamaszoknak

Hiába kiabált segítségért a három 14 éves lány a gödöllői HÉV-en, amiért zaklatta őket egy pedofil, senki sem segített rajtuk – tudta meg a Ripost. A perverz férfi miatt a lányok félnek kilépni a házból és iskolába menni. Lapunknak az egyikük édesapja mesélte el a felháborító történetet.

„Gödöllőre jár a 14 éves lányom iskolába, aki két osztálytársával utazott a HÉV-en, amikor kiszúrta őket egy férfi” – kezdte M. Attila. „A lányom és a barátnői már attól rosszul érezték magukat, ahogy rájuk nézett. A férfi megszólította őket, ám hiába kérték, hogy hagyja őket, leült hozzájuk, elkezdte simogatni őket, fogdosta a combjukat” – mondja az apuka, aki hozzátette: a három lány előbb kiabálni kezdett a férfival, majd az utasoktól kértek segítséget, de hiába.

„Tele volt a HÉV, de senki sem segített rajtuk!”

– mondta ingerülten az édesapa. „A lányok menekülni próbáltak, de a férfi elállta az útjukat, elővette a péniszét és az egyik kislány arca felé tartotta. Ekkor már sikítva, sírva könyörögtek segítségért, de senki sem kelt a védelmükre…”

Végül úgy menekültek meg, hogy a perverz megunta a játékát és leszállt a HÉV-ről.

Fotó: Sulyok László

„Pont ott szállt le a férfi, ahol a lányok is leszálltak volna, úgyhogy továbbmentek és hívtak minket. Azonnal a rendőrséghez fordultunk, a 14 éves lányokat kihallgatták. Remélem, mihamarabb elkapják ezt a perverz embert!” – közölte Attila, aki szerint pszichológus segíthet majd a gyerekeknek feldolgozni a történteket.

 

Így néz ki a perverz pedofil

160-170 cm magas, vékony testalkatú, rövid fekete hajú, sötétbarna szemű, csontos arcú, ápolatlan külsejű, a szemtanúk szerint roma származású, nonfiguratív tetoválás borítja a tarkóját, zavarodott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak